Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1970-1975 (Budapest, 1977)

munkavégzési kötelezettség alól, a felperes pedig köteles utódját az általa betöltött munkakör ellátására betanítani. 1973. április 28-án az alperes a felperes munkaviszonyát az Mt. 28. §-ára hivatkozással 1973. május 18-i hatállyal felmondással megszüntette, azzal az indokolással, hogy a felperes nem adta át munkakörét utódjának, valamint, hogy az alapanyagok beszerzése terén mulasztásokat követett el. A felmondás miatt a felperes panaszt nyújtott be a szövetkezeti döntőbizottsághoz, amely azt elutasította. Ezt követően a felperes keresettel fordult a munkaügyi bírósághoz, amely ítéletével a keresetet elutasította. Az ítélet indokolása szerint a munkaügyi bíróság tényként fogadta el azt az alperesi felmondási okot, hogy a felperes utódjának a munkakör ellátásához szükséges ismereteket nem adta át. A felmondás másik indokát viszont a munkaügyi bíróság nem látta bizonyítottnak. A hosszabb felmondási időre vonatkozó felperesi igényt a munkaügyi bíróság azon a címen utasította el, hogy a peres felek az 1967. szeptember 29-én létrejött írásbeli munkaszerződésben 15 napos felmondási időt kötöttek ki. Az ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. Tévedett a munkaügyi bíróság, amikor azt állapította meg, hogy a peres felek között létrejött, 1972. decmber 13-i megállapodás eredményeként a felperes határozatlan időre szóló munkaviszonya határozott időre szóló munkaviszonnyá alakult át. A szóban forgó megállapodás ui. a munkaviszony határozatlan időre szóló jellegén nem változtatott, s ebből következően az Mt. 28. §-ára hivatkozással a felperes munkaviszonyát nem lehetett volna felmondással megszüntetni. Más kérdés az, hogy a jogszabályi hivatkozástól függetlenül a munkaviszony felmondással történt megszüntetése esetén elsősorban azt kell vizsgálni, hogy a felhozott felmondási ok valós-e vagy sem. Ezzel kapcsolatban a munkaügyi bíróság megállapította, hogy az alperes által megjelölt két felmondási ok közül az egyik valós s erre tekintettel a felmondás megalapozott volt. A munkaügyi bíróság tévedett a felperest megillető felmondási idő tartamának megítélése tekintetében is. Ugyanis az 1967. évi szeptember 29-i munkaszerződésnek a 15 napos felmondási időre vonatkozó kikötése érvénytelen. Ez az álláspont az Mt. 27. §-ának (2) bekezdésében foglalt rendelkezésekből következik. Eszerint a vállalat és a dolgozó az előírtnál hosszabb, de 6 hónapot meg nem haladó felmondási időben is megállapodhat. A felek tehát a törvényes felmondási időnél rövidebb tartamban érvényesen nem állapodhatnak meg. Erre a 15/1971. (XII. 30.) MÉM számú rendelettel módosított és kiegészített 6/1967. (X. 24.) MÉM számú rendelet (Vhr.) 162. §-a sem ad lehetőséget. A felperes alkalmazottja volt az alperesi mezőgazdasági termelőszövetkezetnek. Ezért a felperesre is a Vhr. 162. §-ának rendelkezése vonatkozik. A Vhr. 162. §-ának (1) bekezdése szerint a termelőszövetkezet által alkalmazott dolgozó felmondási idejét a munkaszerződésben kell meghatározni. [Vhr. 163. § (1) bekezdés /) pontja]. Megállapodás hiányában a felmondási idő az Mt. V. 29. §-ában foglaltak szerint alakul azzal, hogy a vezetői munkakört betöltő dolgozóké (Vhr. 36. §) két héttel meghosszabbodik. A peres felek ugyan a munkaszerződésben megállapodtak a felmondási 220