Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1970-1975 (Budapest, 1977)

4-én kézbesített felmondólevélben sem a felmondási időre, sem pedig a munkavégzés alóli felmentésre vonatkozóan nem rendelkezett. A felperes által kezdeményezett munkaügyi vitában a Járási Közös Munkaügyi Döntőbizottság határozatával a felperes panaszát elutasította. Határozatának indokolásában megállapította, hogy az alperes a munkaviszonyt jogosan szüntette meg, a felmondásban megjelölt indokok valósak és a munkáltatói intézkedés a munkafegyelem érdekében helytálló. A felperes a munkaügyi döntőbizottság határozata ellen keresetet nyújtott be a munkaügyi bírósághoz. A munkaügyi bíróság ítéletében a felperes tárgyaláson módosított keresetének részben helyt adott. A munkaügyi döntőbizottság határozatát megváltoztatta. Kötelezte az alperest a felmondás helybenhagyása mellett 15 nap felmondási időre járó 800 forint összegű átlagkereset megfizetésére és arra, hogy a munkaviszony megszűnésének időpontját a felperes munkakönyvében 1972. december 9-re módosítsa. Megállapította, hogy a felmondás indokaként megjelölt igazolatlan hiányzás valós felmondási ok, ezért a felmondást hatályában fenntartotta. Az ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. Az alperes igazgatója a felperes munkaviszonyát 1972. november 30-án kelt intézkedésével felmondási idő közbeiktatása nélkül felmondással megszüntette. A munkaügyi bíróság jogerős ítéletében tévesen állapította meg, hogy a felperes munkakönyvében a felperes munkaviszonya megszüntetésének időpontját 1972. december 9-i dátumra kell módosítani, ugyanis a felperes részére az 1972. november 30-án kelt írásbeli felmondást csupán 1972. december 4-én kézbesítették. Az 5/1967. (X. 8.) MüM számú rendelet 3. §-a értelmében az írásbeli közlés csak akkor hatályos, ha azt az érdekeltnek vagy az átvételre jogosult személynek adják át, s miután a felperesnek a felmondást az alperes december 4-én adta át, ezért ezt a napot kell a kézbesítés napjának tekinteni. A most hivatkozott jogszabály 1. §-ának (2) bekezdése szerint pedig a napokban megállapított határidőbe az a nap nem számít be, amelyen a határidő megkezdésére okot adó intézkedés (pl. kézbesítés) történt, ezért jelen perben a 15 napos felmondási határidő 1972. december 5. napjával kezdődött el. Ebből következően a felperes munkaviszonya tényleges megszűnésének időpontja nem 1972. december 9-e, hanem 1972. december 19-*e. Ennek megfelelően az utóbbi dátumot kell a felperes munkakönyvébe bejegyezni a munkaviszony megszűnésének napjaként. Helyesen állapította meg a munkaügyi bíróság, hogy a felperest felmondási idő illeti meg, s hogy annak tartama 15 nap. A minimális felmondási idő az Mt. 27. §-ának (1) bekezdése értelmében 15 nap, így ez a felperest is megilleti. Ennél hosszabb felmondási idő azért nem volt megállapítható, s azért nem volt alkalmazható az Mt. V. 29. §-a, mert a felperes eddig öszszesen hat év munkaviszonyban töltött idővel rendelkezik. A perben nincs olyan adat, amely arra utalna, hogy kollektív szerződés, illetőleg a felek megállapodása 15 napnál hosszabb f elmondási időt állapított volna meg a felperes részére. A kifejtettekből következik, hogy a munkaügyi bíróság ítéletének a munkakönyvi bejegyzésre vonatkozó rendelkezése törvénysértő. Ezért azt a Legfelsőbb Bíróság — a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alap217