Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1970-1975 (Budapest, 1977)

ján — hatályon kívül helyezte, megállapította, hogy a felperes munkaviszonya 1972. december 19. napjával szűnt meg, és kötelezte az alperest, hogy a munkakönyvi bejegyzést ennek megfelelően módosítsa. (M. törv. U. 10 140/1973. sz.) 76. A munkaszerződés alanyai a törvényben megállapított felmondási idő keretén belül szabadon állapodhatnak meg a dolgozót megillető felmondási idő mértékében [Mt. 27. §-ának (2) bekezdése]. A felperes 1971. november 1-én az alperesi szövetkezettel a főkönyvelői teendők ellátására írásban munkaszerződést kötött 1972. december 31-ig tartó meghatározott időre. Utóbb a munkaszerződést módosították, s határozatlan ideig tartó munkaviszonyban állapodtak meg. A felmondási időről sem a munkaszerződés megkötésekor, sem annak az említett módosításakor nem rendelkeztek. A munkaszerződés szerint a felperesnek keddi napokon kellett rendszeresen a szakszövetkezetnél tartózkodnia, egyéb napokon pedig a megoldandó feladatoktól függően. A k-i Városi és Járási Ügyészség felhívta az alperes figyelmét arra, hogy a munkaszerződésnek a munkavégzés helyére vonatkozó kikötése ellentétben van az Mt. V. 37. §-ának (1) bekezdésében foglaltakkal. Az alperes ezek után ajánlatot tett a felperesnek a munkaszerződés olyan értelemben történő módosítására, hogy a felperes a teljes munkaidejét a szövetkezetnél tartozik eltölteni. A felperes azonban ragaszkodott az eredeti munkaszerződés előírásaihoz, s minthogy e kérdésben megegyezni nem tudtak, az alperes az 1972. augusztus 26-án kelt levelében hathónapos felmondási idő közbeiktatásával 1973. február 28. napjára felmondott a felperesnek. A felmondást a felperes tudomásul vette. Az alperes elnöke az 1972. október 23-án kelt levelében értesítette a felperest, hogy a munkaszerződés annak folytán, hogy a felperes nem volt hajlandó hozzájárulni annak módosításához, az Mt. 22. §-ának (3) bekezdése alapján érvénytelen. Ezért a felmondást visszavonja és a felperes munkaviszonyát 1972. október 1. napjával megszűntnek tekinti. Egyben felhívta a felperest azokra a napokra járó munkabéreknek, amely napokon a szövetkezetnél nem jelent meg, továbbá a felmondási időre eső munkabérnek, összesen 52 232 forint visszafizetésére. E felhívás ellen a felperes panaszt nyújtott be a szövetkezeti döntőbizottsághoz. A döntőbizottság a panaszát határozatával elutasította. A felperes ezután keresettel fordult a munkaügyi bírósághoz és kérte annak megállapítását, hogy a felmondás jogszerű volt, s az alperes által utóbb követelt összeget nem tartozik megfizetni. A munkaügyi bíróság ítéletében a felperes munkaviszonya megszűnésének időpontját 1972. november 2. napjában határozta meg, és a keresetének részben helyt adva az eredetileg követelt 52 232 forint helyett csupán 17 652 forint visszafizetésére kötelezte a felperest. Ez utóbbi összeg a felmondási időre kifizetett munkabérének kilenc hetet meghaladó időre eső része. A munkaügyi bíróság álláspontja az volt, hogy mivel a felek a munkaszerződés megkötésekor a felmondási idő felől nem rendelkeztek, a jogszabály rendelkezése az irányadó. Magasabb vezető munkakörére és a munkaviszonyban töltött idejére tekintettel a felperest az Mt. V. 29. §-a alap218