Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1970-1975 (Budapest, 1977)

hető olyan súlyos oknak, amely a különös indok fennállásának megállapítására alapul szolgálhatna. Az adott vendéglátó egység műszak-átszervezésével összefüggő minőségi csere semmiképpen sem olyan vállalati aktus, amely általában kihatással lehetne a vállalat gazdálkodására, ennélfogva nem lehet alapja egy fokozott védelemre szoruló, háromgyermekes, egyedülálló dolgozó nő munkaviszonya felmondásának. Mindezekre figyelemmel törvénysértő volt a felperes munkaviszonyának felmondással történő megszüntetése. A munkaügyi bíróságnak tehát a munkaügyi döntőbizottság határozatának megváltoztatása és a felmondás hatálytalanítása mellett arra kellett volna köteleznie az alperest, hogy a f elperes munkaiviszonyát eredeti munkakörében állítsa helyre és az Mt. V. 33. §-ának (1) bekezdésében foglaltak szerint térítse meg a kiesett időre a járandóságát. Jogszabályt sértett a bíróság azáltal is, hogy ítéletében kijelölte az Mt. V. 27. §-ának (2) bekezdése szerinti munkakört és elrendelte a felperesnek e munkakörbe történő áthelyezését. Amennyiben a munkaviszony felmondásával 'kapcsolatos perben megállapítható a különösen indokolt eset, de a bizonyítási eljárás alapján igazolást nyer, hogy a vállalatnál van olyan munkakör, amelynek ellátására a fokozott védelemre szoruló dolgozó alkalmas és ezt el is vállalja, a bíróság ítéletében — e tény megállapítása mellett — csak a munkaügyi döntőbizottság határozatának és a felmondásnak hatálytalanítására szorítkozhat. Az Mt. V. 27. §-a (2) bekezdésének szövegezéséből ugyanis egyértelműen kitűnik, hogy a vállalat és a dolgozó megállapodása szükséges a jogszabályhelyben említett munkakör betöltéséhez, és a bíróság ítéletének rendelkezése e megállapodást nem pótolhatja. A munkaügyi bíróság ezzel ellentétes állásfoglalása téves, és az ítélete — a kifejtetteknél fogva törvénysértő. Törvénysértő a munkaügyi bíróságnak a perújítási eljárás során hozott ítélete is. A munkaügyi bíróság ítéletével kapcsolatban kifejtettekből következik, hogy a perújítás már eleve nem lett volna megengedhető. Annak elfogadása eredményezte a felperes méltányos érdekét sértő egyezséget, melyet a bíróság ugyancsak törvénysértő módon, a Pp. 148. §jának (2) bekezdésében foglalt rendelkezés figyelmen kívül hagyásával — nem végzéssel, hanem ítélettel — hagyott jóvá. A Legfelsőbb Bíróság a törvénysértések következményeként — a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján — mind az alapeljárás, mind a perújítási eljárás során hozott jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte. Az alperes perújítási kérelmét elutasította, a munkaügyi döntőbizottság határozatát megváltoztatta és az alperes felmondását hatályon kívül helyezte. Elrendelte a felperes munkaviszonyának eredeti munkakörében való helyreállítását. Mivel a felperes kiesett munkabérének összegszerűsége tekintetében megnyugtató adatok nem álltak rendelkezésre, a felperesnek a kiesett munkabér megtérítésére vonatkozó igénye, valamint a perköltség tekintetében a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (M. törv. I. 10 068/1973. sz., BH 1974/2. szám 87.) 43. Keresőképtelen beteg és csökkent munkaképességű dolgozó munkaviszonyának felmondással történő megszüntetésénél irányadó szempontok 171