Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1970-1975 (Budapest, 1977)

kötött újabb munkaviszonyt határozatlan időre létesítettnek kell tekinteni." Ennek az állásfoglalásnak az indokolása tartalmazza, hogy a Munka Törvénykönyvének a határozott idejű munkaviszonyról szóló rendelkezései [Mt. 23. §, Mt. V. 21. §, Mt. 28. §] nem tartalmaznak olyan tiltó rendelkezést, hogy határozott időre szóló munkaszerződés nem köthető. Más jogi megítélés alá esik természetesen a határozott időre szóló második és esetleg ezt követő munkaszerződés, ha a határozott időtartam kikötése a vállalat részéről kellő érdek nélkül történik, és ezáltal a dolgozó valamilyen jogától elesik (pl. felmondási időtől, a terhes nő az őt megillető védelemtől stb.). A jogoknak ilyen, a társadalmi rendeltetésüktől eltérő gyakorlása az Mt. 2. §-ának (1) bekezdése értelmében nem megengedett, s a dolgozót, akinek a terhére ez az intézkedés törtónt, hátrány nem érheti. A megállapodásnak ez a része érvénytelen, s a munkaviszonyt határozatlan időre létesítettnek kell tekinteni. Miután a felperes terhessége alatt kötöttek a felek újabb határozott idejű munkaviszonyt, már ez okból is, a fenti állásfoglalásra figyelemmel, a munkaügyi bíróságnak ezt a határozott idejű munkaviszonyt határozatlan idejűvé kellett volna átalakítani. Ezzel ellentétes álláspontja törvénysértő. Törvénysértő az ítélet azért is, mert az 1973. szeptember 3-i munkaszerződés-módosítást „kölcsönös megegyezéssel" történő szerződésmódosításként értékelte. (M. törv. II. 10 204/1975. sz.) 27. Állami gondozott gyermek nevelését vállaló és ellátó dolgozó nőt is megilleti a fizetett szabadnap [6/1967. (X. 8.) MüM számú rendelet 18/C §]. Az alperes a felperes alkalmazásában áll. Az alperes, aki 1972. év márciusától neveli az állami gondozásban levő kiskorú V. É.-t (a gyermek gondozásáért havi 530 forint összegű térítésben részesül), kérelemmel fordult a munkáltatóhoz, hogy részére évente kettő nap fizetett szabadnapot biztosítson a gyermek gondozása céljából. Az üzem vezetője a dolgozó kérelmét elutasította. A munkaügyi döntőbizottság a munkáltatót a két fizetett szabadnap kiadására kötelezte. A felperes munkáltató a munkaügyi döntőbizottság határozatát keresettel támadta meg. A keresetlevélben arra hivatkozással kérte a munkaügyi döntőbizottság határozatának megváltoztatását, hogy a 12/1973. (XII. 23.) MüM számú rendelet 1. §-a szerint csak a dolgozó anyákat és gyermeküket egyedül nevelő apákat illeti meg a vitatott szabadnap kedvezménye. Tekintettel arra, hogy az alperes állami gondozott gyermeket nevel díjazás ellenében, ezért őt a kedvezmény nem illeti meg. A munkaügyi bíróság ítéletével a munkaügyi döntőbizottság határozatát megváltoztatta. Az ítéletben foglalt döntését azzal indokolta, hogy a munkaidő és a pihenőidő egyes kérdéseiről szóló 12/1973. (XII. 23.) MüM számú rendelettel kiegészített 6/1967. (X. 8.) MüM számú rendelet 18/C §-ában foglalt szabályozás nem teszi lehetővé az állami gondozott gyermek után az állami támogatáson túlmenő egyéb kedvezmények biztosítását. Az ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. A munkaügyi bíróság tévedett, amikor az idézett jogszabályt úgy értelmezte, hogy az alperes nem jogosult az évi két nap fizetett szabadnap igénybevételére. 150