Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1970-1975 (Budapest, 1977)

ban félrevezető volt, mert a munkakönyvét 1975. január 3ján megkapta, munkaviszony megszűnt bejegyzéssel. A munkaügyi döntőbizottság határozatával a panaszt elutasította. A felperes keresetében kérte a munkaügyi döntőbizottság határozatának megváltoztatását és fenntartotta a panaszában már előadottakat. A munkaügyi bíróság jogerős ítéletével a keresetet elutasította. Indokolásában megállapította, hogy a peres felek a munkaszerződést az Mt. 24. §-ának (1) bekezdése szerint közös megegyezéssel módosították, s így ez a határozott idejűvé átalakult munkaviszony a határozott idő leteltével megszűnt. A bíróságnak nincs törvényes jogalapja a munkaszerződés meghoszszabbítására. Az ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. Az Mt. 2. §-énak (1) bekezdése szerint „E törvény rendelkezéseit a társadalmi és az egyéni érdekek összhangjának biztosításával kell alkalmazni. E törvényben megállapított jogokat társadalmi rendeltetésüknek megfelelően kell gyakorolni. A joggal való visszaélés tilos. Azt, akinek a terhére a visszaélés történt, emiatt hátrány nem érheti. Aki jogával visszaélt;, az ezért alkalmazott felelősségrevonáson felül viselni tartozik a visszaélés elhárításának következményeit is." A peres adatokból tényként állapítható meg, hogy a felperes 1964. november 1-től határozatlan időre szóló munkaszerződést kötött az alperessel s amikor gyermekgondozási segély igénybevételére fizetés nélküli szabadsága alatt a volt munkaköre átszervezés miatt megszűnt, vállalta másik munkakörbe való áthelyezését. Ez a mumkaszerződés^módosítás a munkaügyi döntőbizottság 1975. január 27-i tárgyalási jegyzőkönyvéből kitűnően a felperes határozatlan idejű munkaviszonyát 1973. szeptember 3-tól éppen a gyermekgondozási segélyre jogosultság időpontjának lejártáig: 1973. november 19-ig alakította át határozott idejű munkaviszonnyá. A felperes panaszában és keresetében is ennek a határozott idejű munkaszerződésnek a határozatlan idejű munkaviszonnyá való visszaállítását kérte arra hivatkozással, hogy az alperes gondnoka, főkönyvelője félrevezette. Az aláíráskor, majd a későbbi újabb meghosszabbításoknál is kifogásolta a határozott idejű munkaviszonyt, de kifogásait elhárította az alperes, hogy ennek a határozott idejűvé változott munkaviszonynak nincs jelentősége, mert tovább kívánják foglalkoztatni. Az Mt. 24. §-ának (1) bekezdése szerint „a vállalat és a dolgozó a munkaszerződést csak közös megegyezéssel módosíthatja". Ez a módosítás kiterjedhet a határozatlan idejű munkaviszonynak határozott idejűvé való átalakítására, és valóban csak a felek kölcsönös, egyező, szerződésmódosító akaratától függ. A felperes szerint ilyen beleegyezés részéről nem történt, éppen az alperes érdekében vállalta el új munkahelyét és munkakörét a gyermekgondozási segélyre való jogosultság lejárta előtt. A peres iratokból az is megállapítható, hogy az alperes az 1973. szeptember 3-án határozott idejűvé alakított munkaviszonyt 1974. december 31-ig négyszer hosszabbította meg. A Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiumának 6. számú állásfoglalása szerint „A határozott időre létesített munkaviszony megszűnésével a felek megállapodhatnak újabb, hasonló jellegű munkaviszony létesítésében. Érvénytelen azonban az újabb határozott időre szóló megállapodás, ha célja a dolgozó valamilyen jogának csorbítása. Ilyen esetben a határozott időre 149