Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1970-1975 (Budapest, 1977)

állásfoglalása mellett a felperes az igényét sem jelenleg, sem a későbbiek során már nem érvényesíthette volna, míg a most közölt állásfoglalás mellett a három éven belül megnyílt igényét már ezúttal, míg a későbbiek során megnyíló igényét három év alatt érvényesítheti [Mt. 5. § (1) bekezdés] . A kifejtettekből következik: perdöntő annak tisztázása, hogy a felperes milyen jogcímen, milyen igényt érvényesít, és annak, illetve azoknak — az előbbiek figyelembevételével is — az elévülése mikor kezdődött. Ennek keretében tisztázásra vár az a körülmény is, hogy az alperesi vállalatnál 1963 januárja óta a vájári munkakörben milyen általános jellegű bérrendezés volt, azóta a felperes kereseti viszonyaiban milyen változás történt, illetve a vájári munkakörében milyen változás történt volna. Ezek tisztázása után lehet megállapítani, hogy a f elperest első ízben mikor érte anyagi sérelem, a kártérítési igénye mikor nyílt meg első ízben — következésképpen az elévülés megkezdődött-e s ha igen, mikor. Mivel a bíróság a most felsoroltakat nem tisztázta, az ítélete törvénysértésen túl megalapozatlan is. (P. törv. III. 21 129/1971. sz., BH 1972/10. szám 7231.) 9. Elévülés címén a dolgozó nem zárható el attól a jogától, hogy a vállalat által elismert kártérítés módosítását kérje, ha a kártérítés megállapítása után lényeges körülményekben — többek között a hasonló munkakörben dolgozók munkabérében — változás következett be [Mt. 5. § (1), (3) bek., 62. §, 4/1967. (VI. 8.) MüM sz. rendelettel módosított 2/1964. (IV. 3.) MüM sz. r. 9. § (1) bek.]. A felperes az alperesi vállalat jogelődjének alkalmazásában állott, malomszerelő lakatos volt. A munkahelyén 1965. március 1-én (62 éves korában) üzemi baleset érte, amelynek következtében a bal lábszár spirális törését szenvedte el. E sérülésből folyóan véglegesen 40%-os munkaképesség-csökkenése keletkezett. Ezért az 1966. febrár 10-ig tartó táppénzes betegállománya után az illetékes társadalombiztosítási igazgatóság 1966. február 10-től havi 353 forint baleseti járadékot állapított meg részére. Ezt a járadékot azonban nem folyósították, mert a társadalombiztosítási igazgatóság 1966. március 1-től havi 950 forint öregségi nyugdíjat folyósít részére, illetőleg jelenleg a nyugdíj időközi felemelésére és a házastársi pótlékra tekintettel együttesen havi 1081 forintot kap. A felperes 1966. április 26-án kérelemmel fordult az alperesi vállalathoz, amelyben bejelentette, hogy a balesete miatt a továbbiak során a vállalatnál nem tud munkát végezni. Az alperes vállalat igazgatója 1966. június 2-i válaszában közölte, hogy a felperes kérelmét megalapozottnak találta és intézkedett, hogy a felperes részére a társadalombiztosítási baleseti járadékkal azonos összegű járadékot 1966. február 10-től folyamatosan fizessék ki. Az alperes az így megállapított járadékot azóta is rendszeresen folyósítja a felperes részére. A felperes 1971. május 10-én a munkaügyi döntőbizottságnál előterjesztett panaszában 1966. február 1-től a baleset előtti átlagkeresetét, illetve az azóta bekövetkezett bérrendezésre tekintettel a vele azonos munkakörben foglalkoztatottak átlagkeresetét figyelembe véve a teljes munkabér és az öregségi nyugdíj, valamint a vállalat által folyósított járadék közötti 123