Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1970-1975 (Budapest, 1977)

különbözetnek mint keresetveszteségnek megfelelő felemelt járadék fizetésére kérte kötelezni az alperest. A munkaügyi döntőbizottság által beszerzett igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint a felperesnek a nyugdíjazáskor a baleseti eredetű munkaképesség-csökkenése 40%-os volt, de ezenkívül más, természetes megbetegedésből eredő munkaképtelenség is fennállott nála. A munkaügyi döntőbizottság elutasította a felperes panaszát, mert azt egyrészt több mint hat évvel a baleset és több mint öt évvel az öregségi nyugdíjának megállapítása után terjesztette elő, másrészt mert az igazságügyi orvosszakértő szerint csak közvetett okozati összefüggés van a felperes nyugdíjaztatása és a baleseti munkaképesség-csökkenése között, ez pedig nem alkalmas a vállalat kártérítési felelősségének megállapítására. Az elutasító határozat ellen — annak megváltoztatása érdekében — a felperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a kerületi bírósághoz.2 A bíróság elutasította a felperes felülvizsgálati kérelmét. ítéletének indokolásában az Mt. 5. §-ának (1) bekezdésére hivatkozott, amely szerint a munkaviszonyból folyó igény — általában — három év alatt évül el, s az elévülés akkor kezdődik, amikor az igény esedékessé vált. A felperes igénye az öregségi nyugdíjának megállapításával már 1966ban megnyílt. Ezt bizonyítja az is, hogy a felperes 1966. április 26-i levelében már előadta: újabb balesetveszély miatt nem tud dolgozni, ezért kéri nyugdíjazását. Legkésőbb tehát a levél megírásakor tudatosodott a felperesben, hogy a baleset miatt kéri nyugdíjazását, mégsem tett jogfenntartó nyilatkozatot. Az öregségi nyugdíj megállapításakor az alperes a 4/1967. (VI. 8.) MüM sz. rendelettel módosított 2/1964. (IV. 3.) MüM számú rendelet 12. §-ának (1) bekezdésében foglaltak szerint sem volt köteles felhívni a felperest esetleges kárának bejelentésére, bár ez korábban a balesettel kapcsolatban kötelessége lett volna. Ez utóbbi alperesi mulasztás az elévülést nem akadályozhatja. 1966 februárjától a panasznak 1971 májusában történt előterjesztéséig több mint öt év telt el, így a felperes követelése elévült. A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. Tévedett a bíróság, amikor a felperes felülvizsgálati kérelmét elévülés címén elutasította. Tény, hogy az Mt. 5. §-ának (1) bekezdése szerint a munkaviszonyból folyó igény három év alatt elévül. A bíróság azonban figyelmen kívül hagyta az Mt. 5. §-ának (3) bekezdésében foglaltakat, amely szerint az igény érvényesítésére irányuló írásbeli felszólítás vagy az igénynek a munkaügyi vitát eldöntő szerv előtti érvényesítése, valamint a kötelezett részéről való elismerés az elévülést megszakítja. Az adott esetben nem férhet kétség ahhoz, hogy az alperes elismerte a kártérítő felelősségét a felperes üzemi balesetével kapcsolatban, amikor 1966. február 10-től kezdődően s azóta is folyamatosan havi 353 forint járadékot fizet részére. Az elismerés joghatályosságát nem érinti az a körülmény, hogy a felperesnek esetleg magasabb járadékra lett volna igénye. Éppen ezért elévülés 2 A munkaügyi vitában eljáró szerv 1973. január 1-ét követően a kerületi bíróság (járásbíróság) helyett a munkaügyi bíróság, a munkaügyi döntőbizottság határozata ellen pedig nem felülvizsgálati kérelemmel, hanem keresettel lehet fordulni a munkaügyi bírósághoz. 124