Mátyás Miklós (szerk.): Katonai büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok. 1973. január-1978. október (Budapest, 1979)

b) egyéb esetekben — ha tehát quasi halmazat nem áll fenn — a másodízben hozott első fokú ítélet keltének a napjától kell számítani. a) A javítóintézeti nevelés végrehajtása során felmerült az a kérdés, hogy amennyiben a fiatalkorút a végrehajtás ideje alatt a bíróság újból javítóintézeti nevelésre ítéli, a javítóintézeti nevelés egy évi legrövidebb tartamát [Btk. 91. § (2) bek.] mely időponttól kezdődően kell számítani. A helyes álláspont kialakításának azért is nagy a jelentősége, mert a Btk. 91. §-ának (3) bekezdése értelmében azt, aki már legalább egy évet javítóintézetben töltött és ezalatt meg javulásának adta jelét, az intézeti tanács az intézetből egy évre elbocsáthatja. Az elbocsátás véglegessé válik, ha a fiatalkorú az egy év alatt kifogástalan magatartást tanúsított. Az egy évi legrövidebb tartam számítási módjától függhet tehát, hogy a fiatalkorú mikor bocsátható el végleg az intézetből. A már hosszú idő óta kialakult töretlen bírói gyakorlat szerint a quasi halmazati büntetést minden olyan vonatkozásban, amikor a többszöri elítélés hátrányos következményeket von maga után a terheltre nézve, — egyszeri elítélésként kell figyelembe venni és értékelni (így a súlyosabb törvényi minősítés, a visszaesés, a végrehajtási fokozat, a feltételes szabadságra bocsátásból való kizárás stb. szempontjából). Méltánytalan lenne, ha a bírói gyakorlat széles területén érvényesülő ez a kedvezményes elv a javítóintézeti nevelésre ítélt fiatalkorúakkal szemben az ideiglenes elbocsátás időpontjának számításánál nem érvényesülne. Minthogy pedig a 6/1973. (XI. 28.) IM számú rendelet 4. §-ának (1)—(3) bekezdései értelmében javítóintézeti nevelés elrendelése esetén az ítélet jogerőre emelkedésére tekintet nélkül kell intézkedni annak foganatba vétele iránt, — a felmerült kérdés helyes jogi megoldása az, hogy amennyiben a több elítélés alapjául szolgáló bűncselekmények quasi halmazatban állnak egymással, a kezdő napot az első elítélés szem előtt tartásával kell megállapítani, más szóval az újabb elítélés nem változtat az első elítélés után előállt helyzeten. b) Más a helyzet, ha nincs szó quasi halmazatról. Ilyen esetben a fiatalkorú az első ítélet meghozatalát követően — de még a javítóintézeti nevelés megkezdése előtt —, vagy pedig a javítóintézeti nevelés ideje alatt követ el újabb bűncselekményt, amely miatt a bíróság ismét javítóintézeti nevelésre ítéli. Az ilyen újabb bűnelkövetés arra mutat, hogy az első ítélet nem érte el célját, illetve az újabb bűncselekmény elkövetéséig már foganatosított intézeti nevelés hatástalan volt a fiatalkorúra. Nincs tehát semmiféle olyan méltánylást érdemlő körülmény, amely az a) pont alatti megoldást tenné elvileg indokolttá. Ezekben az esetekben tehát — az a) pontban már felhívott jogszabályi rendelkezésre figyelemmel — a szóban forgó legrövidebb egy évi időtartamot a másodízben hozott első fokú ítélet keltének a napjától kell számítani; a fiatalkorú ideiglenes elbocsátására tehát csak a most említett időponttól számított egy év elteltével kerülhet sor. 73