Mátyás Miklós (szerk.): Katonai büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok. 1973. január-1978. október (Budapest, 1979)

Ugyancsak helytálló indokokkal utasította el az első fokú bíróság azt a további bizonyítási indítványt is, hogy a bíróság a már meghallgatott igazságügyi szakértő helyett újabb szakértőt hallgasson meg, minthogy a már meghallgatott szakértő — aki a megvesztegetést jelentette a rendőrségnek — a vádlottal szemben elfogult, s egyébként is a szakvéleménye téves. Az első fokú bíróság a szakértőt elfogultnak nem találta, s a szakértői véleményt aggálytalannak ítélte. Az első fokú bíróságnak ez az állásfoglalása helyes, mert a szakértői vélemény helytállóságát alátámasztja az eljárás során — már a szakértő kirendelése előtt — meghallgatott szaktanácsadó megállapítása, továbbá a vádlottnak a nyomozás során tett az a beismerő vallomása is, mely szerint a baleset a figyelmetlensége miatt következett be. Következésképpen a bizonyítási indítványok elutasítása miatt bejelentett fellebbezések alaptalanok. Az első fokú bíróság az eljárás során felmerült valamennyi bizonyítékot a mérlegelési körébe vonva jutott arra a meggyőződésre, hogy a vádlott tárgyalási tagadó vallomásával szemben a nyomozás során tett — és a helyszíni szemle adataival, a szaktanácsadó megállapításával, a szakértői véleménnyel, valamint a szakértőnek és M. I. érdektelen tanúnak a vallomásával — alátámasztott beismerő vallomása felel meg a valóságnak. A bűnösség megállapítását támadó fellebbezések tulajdonképpen a bizonyítékok mérlegelése ellen irányultak és azt célozták, hogy a másodfokú bíróság a fentebb említett terhelő bizonyítékok helyett — ellentétben az első fokú bírósággal — a vádlott vallomását, illetve a baleset okával kapcsolatban az általa megejtett műszaki számításokat fogadja el valónak és a tényállás alapjául. Minthogy az első fokú bíróság a bizonyítékok mérlegelésével kapcsolatos indokolási kötelezettségének meggyőzően eleget tett és indokait az iratokban rögzített bizonyítékok alátámasztják, továbbá mert a mérlegelés életszerű is — ezek a fellebbezések sikerre nem vezethettek. A másodfokon is alapul elfogadott tényállás mellett az első fokú bíróság okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére mind a közlekedési bűncselekmény, mind pedig a vesztegetési bűncselekmény vonatkozásában. Az elsőnek említett cselekményét a törvénynek megfelelően is minősítette maradandó testi fogyatékosságot eredményező gondatlan közlekedési vétségnek. Ellenben tévedett az első fokú bíróság, amikor a vádlott vesztegetési cselekményét — amely szerint a rendőrség által kirendelt kijelölt bírósági műszaki szakértőnek szakértői vizsgálat közben egy 500 Ft-os bankjegyet csúsztatott a zsebébe — a Btk. 235. §-ának (3) bekezdésébe ütköző kötelesség megszegésére irányuló vesztegetés vétségének minősítette, holott az a helyes minősítés mellett a Btk. 151. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és aszerint büntetendő kötelességszegésre irányuló hivatali vesztegetés bűntettét valósította meg. Az első fokú bíróság ugyanis — egyezően a váddal — figyelmen kívül hagyta azt, hogy a bírósági gyakorlat szerint a bíróság, az ügyészség vagy a rendőrség által kirendelt igazságügyi szakértő e tevékenysége körében a Btk. 114. §-a I. tételének b) pontja értelmében hivatalos személy, mivel a kirendelő hatóságok részére a feladataik ellátásához segítséget nyújt, s így az említett hatóságok rendeltetésszerű működéséhez tartozó feladatok ellátásában közvetve maga is részt vesz. A kifejtettekre tekintettel a másodfokú bíróság a vádlott vesztegetési cselekményét a fentebb említettek szerint minősítette. (Szegedi Megyei Bíróság 2 Bf. 688/1974. sz.) (101/1975.) 106