Mátyás Miklós (szerk.): Katonai büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok. 1973. január-1978. október (Budapest, 1979)

KÜLÖNÖS RÉSZ IX. fejezet Az állam elleni bűncselekmények Izgatás 127. § 108. A távollevő elöljáró megfenyegetése az elöljáró elleni erőszak bűn­tettét nem valósítja meg. Az e magatartással elkövetett elöljárói tekintély megsértésének vétsége beolvad az azonos alkalommal elkövetett izgatás bűntettébe. A bíróság a honvéd vádlottat 2 rb. izgatás és elöljáró elleni erőszak bűn­tette miatt ítélte el. A Legfelsőbb Bíróság az elöljáró elleni erőszak bűntettének megállapítá­sát — az alábbi indokok alapján — mellőzte. A katonai bíróság a vádlott cselekményét törvényesen minősítette a Btk. 127. §-a (1) bekezdésének d) pontjába ütköző, de a (2) bekezdésének a) és d) pontja szerint minősülő 2 rb. nagyobb nyilvánosság előtt elkövetett izgatás bűntettének. Tévedett azonban akkor, amikor azt a Btk. 318. §-ának (1) be­kezdésébe ütköző elöljáró elleni erőszak bűntettének is minősítette. Az ítéleti tényállás szerint ugyanis a vádlott szolgálati elöljáróját annak távollétében fenyegette meg tettlegességgel, aki erről a fenyegetésről köz­vetlenül tudomást sem szerzett. A fenyegetés közvetlenségének hiánya mel­lett pedig az elöljáró elleni erőszak bűntettének megállapítására sor nem kerülhet. A vádlott fenyegetése legfeljebb a Btk. 319. §-ának (1) bekezdé­sébe ütköző szolgálati tekintély megsértésének vétségeként lenne értékelhe­tő. Mivel azonban a sértő kijelentéseit az izgató tartamú egyéb kijelentései­vel egyidőben, azokkal szoros összefüggésben tette meg, a sértő kijelentése­ket önálló bűncselekményként értékelni nem lehet, azok izgatásként érté­kelt cselekménybe beolvadnak. A Legfelsőbb Bíróság erre tekintettel a vád­lotti magatartást egységesen 2 rb. nagyobb nyilvánosság előtt elkövetett iz­gatás bűntettének minősítette. (Legf. Bír. Katf. III. 039/1972. sz.) 109. A katonai szolgálat teljesítése alóli végleges kibúvás bűntettét is megvalósítja annak az elkövetőnek a cselekménye, aki izgatás bűntettének elkövetése útján igyekszik a leszereltetését elérni. Részletesen: Btk. 315. §-nál. 107

Next

/
Thumbnails
Contents