Berkes György et al.: Büntetőjog 1973-2000, 2. kötet (Budapest, 2001)

1978. ÉVI IV. TÖRVÉNY A BÜNTETŐ TÖRVÉNYKÖNYVRŐL 559 8.1. Az önbíráskodás vétségének elhatárolása annak kísérletétől. II. A könnyű testi sértés és az önbíráskodás kísérletének bűnhalmazatban megállapítása. Az önbíráskodás lényege az, hogy az elkövető jogos vagy jogosnak vélt vagyoni igény érvényesítése céljából használ személy elleni - esetleg dologról személyre átterjedő - erőszakot, illetve a Btk. 138. §-ában írtaknak megfelelő fenyegetést. Az önbíráskodás elkövetési módja ezek szerint az erőszak vagy a fenyegetés. Az önbíráskodás azonban csak akkor fejeződik be, a törvényi tényállás akkor valósul meg, amikor a passzív alany az erőszakkal vagy fenyegetéssel történt kényszerítés hatására az elkövető által kívánt magatartást tanúsítja. A befejezettséghez tehát nem elegendő a törvényi tényállásban meghatározott valamelyik módon véghezvitt elkövetői akarat érvényesítése, hanem a passzív alany ennek megfelelő aktív vagy passzív magatartása is szükséges. Nem feltétele viszont a befejezettségnek, hogy bármifajta következmény (pl. a sértettnél anyagi hátrány vagy a köznyugalomban zavar) is beálljon, hiszen - a hasonló zsarolással (Btk. 323. §) ellentétben - e bűncselekménynél „a kárt okoz" nem szerepel a törvényi tényállásban. Nem tévedett viszont a városi bíróság, amikor - halmazatban - a könnyű testi sértés vétségét [Btk. 170. § (1) bek.] is megállapítandónak látta. Az önbíráskodás testi sértés okozás nélkül is elkövethető, így a vele összefüggő könnyű testi sértés - a BK 93. sz. állásfoglalás nyomán kialakult ítélkezési gyakorlatra figyelemmel - nem veszti el önállóságát. (BH 1988/8-264.) 9. I. Az önbíráskodás megvalósulásához személy elleni erőszak (fenyegetés) vagy olyan dolog elleni erőszak szükséges, amely a személyre tevődik át. (BH 1988/11-389.) 10. Nem önbíráskodás vétségét, hanem rablás bűntettét valósítják meg, akik pénzért vállalkoznak a sértett bántalmazójának a megverésére, majd a kikötött pénzt eredménytelenül követelve a sértettet a lakásán bántalmazzák, és az értékeit elveszik. (BH 1992/3-157.) 11. II. Megvalósítja az önbíráskodás vétségét, aki a korábbi jogtalan fegyverhasználat folytán megfélemlített sértettet az általa jogosnak vélt vagyoni követelésének a teljesítésére kényszeríti. (BH 1993/8^175.) 12. Az önbíráskodás és a zsarolás elhatárolása szempontjából annak van jelentősége, hogy az elkövető a jogos, illetőleg az ilyennek vélt vagyoni igény érvényesítése vagy pedig jogtalan haszonszerzés érdekében alkalmazza-e a személy ellen irányuló erőszakot vagy fenyegetést. (BH 1993/12-718.) 13. Az önbíráskodás vétsége és a zsarolás bűntette - minthogy a két bűncselekmény elkövetési magatartása és az elkövetés módja azonos - alapvetően a célzat alapján határolható el; az önbíráskodás esetén az elkövető célzata a jogos vagy általa jogosnak vélt vagyoni igény kielégítésére, a zsarolás elkövetőjének a célzata viszont jogtalan haszonszerzésre irányul, ezenfelül az utóbbi bűntett eredménye a károkozás is. (BH 1995/2-80.) 14. Az önbíráskodás bűntettének nem a kísérlete, hanem a befejezett alakzata valósul meg, ha a sértettnek az erőszakkal vagy fenyegetéssel történt kényszerítés hatására ténylegesen el kellett tűrnie a birtokában levő dolognak az elkövető által történő elvételét. (BH 1996/20-507.) 15. Az önbíráskodás bűntettének kísérlete és a súlyos testi sértés bűntette mellett magánlaksértés vétségének is minősül a három vádlott cselekménye, akik a sértett