Berkes György et al.: Büntetőjog 1973-2000, 1. kötet (Budapest, 2001)

BÜNTETŐJOGI ÉS BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOGI TÁRGYÜ ÁLLÁSFOGLALÁSOK A foglalkozási szabályok megszegésével vagy más módon megvalósított szándékos veszélyeztetési bűncselekmények közös jellemzője: - egyfelől a szabályszegés szándékos volta; - másrészt az, hogy a további, akár egyenes, akár eshetőleges szándék csupán az eredményként megfogalmazott veszélyhelyzetet foghatja át (limitált veszélyeztetési szándék), ám az ezen túlmenően jelentkező, a veszélyhelyzettel okozati összefüggésben levő bármilyen káros eredmény tekintetében már csupán gondatlanság állapítható meg, akár annak tudatos, akár hanyag formájában. A Btk. rendszerében tehát a 186. §-ban foglalt közúti veszélyeztetés bűntette sem képez kivételt, annál kevésbé, mivel maga a törvény szövege semmiféle utalást nem tartalmaz arra vonatkozóan, miszerint a közúton megvalósított szándékos veszélyeztetés esetében a veszélyhelyzeten túli további káros eredményekre (súlyos testi sértés, annak minősített esetei, illetve tömegbaleset) az elkövető szándéka is kiterjedhetne. Ennek hiányában pedig az e törvényhelyhez fűzött - a büntetési tételek alakulására alapított miniszteri indokolás nem fogadható el irányadónak. Amennyiben tehát az elkövetőnek a veszélyhelyzet okozásán túlmenő káros eredményre is kiterjed a szándéka, úgy a ténylegesen létrejött eredményhez képest kell a cselekményét minősíteni, mert ilyen esetben más nem „veszélyeztető", hanem materiális, „sértő" bűncselekmény valósul meg. Ennek a veszélyeztető cselekmények súlyosabb büntetési tétele sem lehet akadálya, ugyanis az ezen - rendkívül ritkán előforduló - esetekben az elkövetés motívumára, valamint a megvalósítás módjára, eszközére is figyelemmel - általában - a testi sértés minősített eseteinek megállapítása foghat helyt (aljas indok, különös kegyetlenség). II. ABtk. 172. § -a (1) bekezdésének rendelkezése értelmében segítséget annak a személynek kell nyújtani, aki megsérült, vagy élete, illetve testi épsége közvetlen veszélyben van. A korábban kifejtettek szerint a szándékos veszélyeztetési cselekmények elkövetőjének szándéka kizárólag az általa kívánt vagy felismert és elfogadott veszélyhelyzet okozására terjed ki. Nyilvánvaló, hogy amennyiben az ilyen cselekménnyel érintett személy a szándékos tevékenység következtében - sérülést nem szenvedve - kerül veszélyhelyzetbe, és e helyzetét előidéző a részére nem nyújt segítséget, az elkövető büntetőjogi felelőssége a segítségnyújtás elmulasztása miatt - az eredeti szándékra figyelemmel - nem állapítható meg. Természetesen más a helyzet, ha a szándékolt veszélyhelyzetből következően a sértett bármilyen sérülést szenved, vagy az elkövetői tevékenységgel összefüggően újabb további veszélyhelyzetbe kerül. Mivel az ilyen eredményre vonatkozóan az elkövetőt csupán gondatlanság terhelheti, ezért a Btk. 172. §-ának alapját képező humanitárius gyökerű, erkölcsi kötelesség teljesítése megköveteli a segítségnyújtást, és annak elmulasztása a veszélyeztetési cselekménnyel bűnhalmazatban megállapítható. Ilyen esetben - az eddigi bírói gyakorlatnak megfelelően - a segítségnyújtás elmulasztása a Btk. 172. §-a (3) bekezdésének első tétele szerint minősül. Ez nem jelent kétszeres értékelést, mivel a közvetlen veszélyhelyzetre, illetve a segítségnyújtás elmulasztására vonatkozó szándék egyértelműen különbözik egymástól. BK 124. A másodfokú bíróság a felmentett vádlott terhére bejelentett fellebbezés esetén sem alkalmazhat eltérő tényállás alapján próbára bocsátást; ez esetben az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül kell helyeznie. A Be. 214. §-a értelmében, ha a bíróság megállapítja, hogy a vádlott bűncselekményt követett el és büntethető, ítéletben bűnösnek mondja ki és büntetést szab ki, kivéve, ha önálló intézkedéssel, végzéssel próbára bocsátja. A próbára bocsátást a Be 214/A. §-ának (1) bekezdése szerint anélkül alkalmazza, hogy a vádlottat bűnösnek mondaná ki. Ennek ellenére tartalmilag és a lehetséges büntetőjogi következményeket tekintve, a bűnösséget kimondó ítélet és a próbára bocsátást alkalmazó végzés között - a próbára bocsátás anyagi jogi szabályaival összhangban (Btk. 72. §)-nincs lényegi eltérés.