Berkes György et al.: Büntetőjog 1973-2000, 1. kötet (Budapest, 2001)
156 BÜNTETŐJOGI ÉS BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOGI TÁRGYÚ ÁLLÁSFOGLALÁSOK b) Ebből következik: ha a sértettek számának jelentősége van abból a szempontból, hogy a célba vett bűncselekmény egy- vagy többrendbelinek minősülne-e, ennek megfelelően minősül egy- vagy többrendbelinek a bűncselekmény előkészülete is. Tehát például az emberölés előkészületének büntette [Btk. 166. § (3) bek.] többrendbeli, ha az^lőkészület több ember megölésére irányul. Nincs jelentősége viszont annak, hogy a több emberen elkövetett (befejezett, illetve megkísérelt) emberölés - a Btk. 166. §-a (2) bekezdésének f) pontja szerint - egyrendbeli bűncselekmény lenne (törvényi egység). 6. Az általánosan elfogadott halmazati szabályok szerint, ha a bűncselekmény (legalább) kísérleti szakba jut, emellett ugyanannak a bűncselekménynek az előkészületét nem lehet bűnhalmazatban megállapítani (az előkészületi cselekmény önállótlan részcselekménynek tekintendő, az anyagi halmazat látszólagos). Más a helyzet azonban, ha az előkészület több bűncselekmény elkövetésére irányul, s ezek közül nem mindegyik jut el (legalább) a kísérlet szakaszáig (pl. az előkészület célja több ember megölése, de közülük csak egyet ölnek meg). Ilyenkor a befejezett emberölésnek (az emberölés kísérletének) és az emberölés előkészületének halmazata létesül. A kifejtettekre figyelemmel a jogegységi tanács - a bírósági jogalkalmazás egységének biztosítása érdekében (Bszi. 27. §) - a rendelkező részben foglaltak szerint határozott, és döntését a Bszi. 32. íjának (4) bekezdése alapján a Magyar Közlönyben közzéteszi. Budapest, 1999. június 28. Dr. Berkes György s. k. a tanács elnöke, Dr. Kónya István s. k. előadó bíró, Dr. Belcgi József s. k. bíró, Dr. Révész Tamásné s. k. bíró, Dr. Vereczkei Géza s. k. bíró 1/2000. BJE szám A Magyar Köztársaság nevében! A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága büntető jogegységi tanácsa Budapesten, a 2000. év február hó 7. napján tartott nem nyilvános ülésen a legfőbb ügyész indítványa alapján meghozta a következő jogegységi határozatot: /. A közokirat-hamisítás különböző elkövetési magatartásait [Btk. 274. § (1) bek. a) és b) pont] megvalósító elkövető cselekményei, ha ugyanarra az okiratra mint elkövetési tárgyra vonatkoznak, természetes egységet alkotnak. 2. Az 1. pontban említett elkövető cselekménye akkor minősülhet a Btk. 274. §-a (l) bekezdésének b) pontja szerint, ha az (I) bekezdés a) pontja alapján - büntethetőséget kizáró vagy megszüntető okból - nem vonható felelősségre. Indokolás A legfőbb ügyész az 1997. évi LXV. törvény (Bszi.) 29. §-a (1) bekezdése a) pontjának II. fordulatára hivatkozva jogegységi eljárás lefolytatását és jogegységi határozat meghozatalát indítványozta. Az indítvány szerint a Btk. 274. §-a (1) bekezdésének a) és b) pontjába ütköző közokirat-hamisítás bűntettével összefüggően eltérő bírói gyakorlat alakult ki annak megítélésében, hogy a hamis vagy hamisított közokiratnak a készítő (vagy a készítésében közreműködő elkövető) által történő felhasználása a Btk. 274. §-a(1) bekezdésének a) pontjában meghatározott bűntett keretei közt értékelendő-e, avagy az ilyen felhasználó e cselekményéért a Btk. 274. §-a (1) bekezdésének h) pontjában meghatározott törvényi tényállás szerint is felel. A legfőbb ügyészi indítványban hivatkozott példák a joggyakorlat megosztottságát támasztották alá: 1. A Dunaújvárosi Városi Bíróság a Btk. 274. §-a (1) bekezdésének b) pontjába ütköző felhasználással elkövetett - közokirat-hamisítás bűntette miatt ítélte el azt az elkövetőt, aki egy ismeretlen személyt felkért arra, hogy vezetői engedélyét meghamisítsa, később pedig egy rendőri igazoltatás során e hamisított közokiratot bemutatta. A Fejér Megyei Bíróság mint másodfokú bíróság az elsőfokú határozat ellen bejelentett fellebbezések folytán az ítéletet felülbírálta, s 1997. február 20-án kelt Bf. 22/1997/2. határozatában - az ítéletet megváltoztatva - a vádlott terhére rótt cselekményt a Btk. 274. §-a (1) bekezdésének a) pontjába ütköző, felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntetteként minősítette. Okfejtéséből kitűnően: „a vonatkozó miniszteri indokoláson alapuló ítélkezési gyakorlat
