Berkes György et al.: Büntetőjog 1973-2000, 1. kötet (Budapest, 2001)

BÜNTEiTŐJOGI ÉS BÜNTFTŐ ELJÁRÁSJOGI TÁRGYÚ ÁLLÁSFOGLALÁSOK 109 A büntetés súlyosításának fogalomkörében a Btk.-ban szabályozott büntetési nemek hierarchiáját kell meghatározónak tekintetni. A súlyosítási tilalom korlátainak betartásánál kizárólag a törvény rendelkezése által megállapított súly szerinti sorrendet lehet figyelembe venni. Ennek megfelelően egyedül a Btk. 38. §-a (1) bekezdésének a rendelkezése az irányadó arra nézve, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletében megállapított büntetéshez viszonyítva - a vádlott terhére bejelentett fellebbezés hiányában - milyen más büntetést alkalmazhat anélkül, hogy ez a vádlott büntetésének a súlyosítását eredményezné. Elvi éllel mondható ki, hogy a súlyosítási tilalom betartása kizárólag az anyagi (Btk. 38. §) és az eljárási (Be. 241. §) törvény rendelkezéseinek ki nem terjesztő értelmezésén alapulhat. Ebből vonható le az a következtetés is, hogy a másodfokon eljáró bíróságnak a büntetések hierarchiájából kell kiindulnia, és az elsőfokú ítélet büntetést kiszabó rendelkezéseinek a megváltoztatása során egyedül a kiszabott büntetést kell mértékadónak tekinteni, de nem korlátozhatja a döntésében a közérdekű munka vagy a pénzbüntetés szabadságvesztésre átváltoztatása esetén e főbüntetések helyébe lépő szabadságvesztés tartama. Az elsőfokú ítéletben kiszabott büntetést megváltoztató másodfokú bírói döntés ugyanis - a vádlott terhére szóló fellebbezés hiányában - törvényes, ha a Btk. 38. §-ának (1) bekezdésében felállított sorrendet tiszteletben tartja, és az új büntetés a hierarchia különböző fokozatait képező büntetéseket nem cseréli fel. A közérdekű munka, illetőleg a pénzbüntetés átváltoztatására vonatkozó törvényi rendelkezések olyan esetlegesen és áttételesen jelentkező további következményeket írnak elő, amelyekre a fellebbezést elbíráló bíróságnak nem kell figyelemmel lennie, mert az már nem része a szoros értelemben vett büntetéskiszabásnak. 1. Az olyan vádlott esetében, akivel szemben az elsőfokú bíróság büntetés helyett intézkedést alkalmazott [a Btk. 70. §-a (1) bekezdésének 1-3. pontja, 5. pontja és (2) bekezdése], másodfokon büntetés kiszabása - a terhére szóló fellebbezés hiányában - azért kizárt, mert ennek az előfeltétele a bűnösség megállapítása - is törvényi tilalomba ütközik [Be. 241. § (1) bek.]. 2. A Btk. 38. §-ának (1) bekezdése szerint a főbüntetések a következők: a) a szabadságvesztés, b) a közérdekű munka, c) a pénzbüntetés. A törvényhely a főbüntetéseket súly szerinti sorrendben sorolja fel a legsúlyosabbtól (szabadságvesztés) a legenyhébbig (pénzbüntetés). Ebből következik, hogy a vádlott terhére bejelentett fellebbezés hiányában a másodfokú bíróság az első fokon alkalmazott főbüntetési nemnél súlyosabbra nem térhet át, hanem csak enyhébbre. A másodfokú bíróság tehát szabadságvesztés helyett közérdekű munkát vagy pénzbüntetést, közérdekű munka helyett pedig pénzbüntetést alkalmazhat. Fordított sorrendben viszont büntetést nem szabhat ki. Az a körülmény, hogy a Btk. büntetési rendszere a különös részben a vagylagos (alternatív) büntetési tételeket több helyen tartalmazza, nem jelenti a vagylagosan alkalmazható különböző főbüntetések súlybeli egyenrangúságát, hanem csupán azt, hogy ezzel a Btk. a büntetéskiszabási elveknek és a büntetés céljának megfelelő jogalkalmazási gyakorlat kialakítását kívánja fokozottabban elősegíteni. 3. A végrehajtandó szabadságvesztés már az alkalmazás időpontjában azt jelenti, hogy a bíróság tényleges szabadságelvonással járó büntetéssel sújtotta a terheltet. Ezzel szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabása esetén, amennyiben a próbaidő sikeres, a büntetést nem hajtják végre; a törvényi mentesítés (Btk. 102. §) is korábban áll be, mint a fel nem függesztett szabadságvesztésnél. Mindebből az következik, hogy a végrehajtandó szabadságvesztés súlyosabb büntetés, mint az így kiszabottnál ugyan hosszabb tartamú, de felfüggesztett szabadságvesztés. Éppen ezért a felfüggesztett szabadságvesztés helyett rövidebb tartamú, de felfüggesztés nélküli szabadságvesztés nem szabható ki a súlyosítási tilalom miatt. Az elsőfokú bíróság által alkalmazott végrehajtandó szabadságvesztésnek a másodfokú bíróság által próbaidőre felfüggesztése természetszerűleg a büntetés enyhítését jelenti. Ugyanakkor megsérti a súlyosítási tilalmat a másodfokú bíróság, ha úgy függeszti fel az első fokon kiszabott szabadságvesztést, hogy a 89. § az alkalmazásával egyidejűleg a szabadságvesztés tartamát súlyosítja. Abból kell kiindulni, hogy a kiszabott büntetési nem a szabadságvesztés, és ennek a mértékbeni növelése akkor is súlyosítást jelent, ha annak végrehajtását próbaidőre felfüggesztik. A