Bencze Lászlóné: Gyermekelhelyezés, gyermektartás (Budapest, cop. 2001)

(amin általában a nagyszülőket kell érteni), további két problémával állunk szemben. Az egyik kérdés szintén sorrendi, és azt veti fel, hogy mikor indokolt előbb a gyermek vagyonának a jövedelméhez nyúlni, és mikor előzze meg ezt a nagyszülő tartási kötelezettsége. A törvény szövege ezt nem rendezi, mert pusztán abból, hogy a fordulat a gyermek vagyonának jövedelmét előbb említi, nem következik, hogy ez a megoldás a távolabbi rokonok (nagyszülők) helytállását megelőzi. Ebben a tárgyban helyes álláspont az, hogy a vagylagos megoldás közül a méltányosság alapján kell a jogalkalmazónak a konkrét megoldást kiválasztania. (Csjt. Kommentár, KJK., Bp. 1971.) A másik kérdés a rokontartásnál belépő egyenesági kötelezetteknél, hogy azok közül csak az egyik, vagy mindkét szülői ágon belépnek-e a nagyszülők az előttük kötelezett szülő helyébe. Mivel erről a Csjt. 69/A. §-ának (1) bekezdése nem szól, helytállónak kell tekinteni azt a véleményt, hogy a törvény hallgatásából az a következtetés vonható le, hogy a sorból tartásra való képtelenség miatt kieső kötelezett helyébe egysorban az egész következő rokoni kör lép be. (Csjt. Kommentár, KJK., Bp. 1971.) Ez a megoldás viszont aránytalanságot és méltánytalanságot eredményezhet akkor, ha csak a gyermek tartására képes szülő szülei rendelkeznek olyan teljesítőképességgel, mellyel saját szükséges tartásukat nem veszélyeztetik [Csjt. 66. § (1) bek.]. Az az eljárásjogi probléma, hogy a nagyszülők kötelezettségéről - perbenállásuk hiányában - az adott perben nem hozható döntés, elhárulhat a szülő elleni kereset elutasításával és a nagyszülőkkel szembeni új per megindításával. A kifejtettek ellenére a jogszabály határozatlansága, de elsősorban a szülőknek a minden más rokont megelőző, er157