Bencze Lászlóné: Gyermekelhelyezés, gyermektartás (Budapest, cop. 2001)
a felek a kiskorú gyermeket megillető tartás felől milyen keretek között rendelkezhetnek. A kérdést mindig a gyermek érdekének szem előtt tartásával kell eldönteni, mely kétirányú: egyrészt biztosítani kell a kiskorúnak a lehetőségek határai között nyújtható megfelelő megélhetést, másrészt a méltányos érdekek figyelembevételével elő kell segíteni azt, hogy az anyagi szempontok ne kerüljenek a szülő-gyermek közti érzelmi kapcsolat elé. A bíróságoknak az ilyen egyezségek jóváhagyása előtt tehát azt célszerű vizsgálni, hogy a gyermek kellő szintű megélhetésének biztosítása mellett melyek azok a méltányolható szempontok, amelyekre a szülők a megállapodásnáTfigyelemmel voltak, és ennek megfelelően kell megítélni azt, hogy a törvényes mértéktől eltérő tartásra kötött egyezség a Pp. 148. §-ának (2) bekezdése és 290. §-ának (3) bekezdése alkalmazásával jóváhagyható-e, vagy annak jóváhagyását meg kell tagadni. A felek megegyezésének a törvényes mértékű tartástól való jelentős eltérése aránytalanul magas kötelezettségvállalással is megvalósulhat. A Legfelsőbb Bíróság ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy „ha a kötelezett a gyermektartásdíj általános mértékét meghaladó összegben vállalja a tartás megfizetését, a bíróságnak az egyezség jóváhagyása előtt vizsgálnia kell, hogy ez a vállalás a gyermek szükségletei érdekében indokolt-e, vagy a kötelezett csupán harmadik személy igényének kielégítési alapját kívánja elvonni". (PJD X. 340.) A tartásdíjra kötött egyezséggel kapcsolatban figyelemmel kell lenni a Csjt. 18. §-ának (3) bekezdésében írt korlátozó rendelkezésre is, amely szerint a felek tartós jogviszonyát rendező egyezség megváltoztatását az egyezség jóváhagyásától számított két éven belül a bíróságtól - az egyéb törvényes feltételek megléte esetén is - csak akkor lehet kér146