Bencze Lászlóné: Gyermekelhelyezés, gyermektartás (Budapest, cop. 2001)
A felperes Németországban, az alperes Magyarországon él. A felperes 1993-tól igényelte a kapcsolattartást, emiatt gyámhatósági eljárások is folyamatban voltak, amelyek azonban nem vezettek eredményre. Az apa és a gyermek kapcsolattartását a bíróság legutóbb az 1996 május 9-én jogerőre emelkedett ítéletével szabályozta. Az 1997. évi húsvéti kapcsolattartás alkalmával az alperes nem adta át a gyermeket a felperesnek, emiatt a gyámhatóság jogerős határozatával őt 3000 forint pénzbírsággal sújtotta. 1997 nyarán az alperes keresettel élt a kapcsolattartás módjának megváltoztatása iránt, erről a felperest is értesítette, egyben jelezte, hogy a kapcsolattartást nem fogja biztosítani. A felperes a jogerős ítélet szerinti következő időpontban jelentkezett az alperes lakásán, a találkozás azonban ekkor is meghiúsult. A peres eljárásban a felperes a Ptk. 339. §-a (1) bekezdésének jogcímén a húsvétkor elmaradt kapcsolattartással felmerült költségeinek megtérítését kérte, majd keresetének összegszerűségét felemelte az augusztusi és decemberi kapcsolattartás meghiúsulása folytán felmerült valamennyi kiadásának a megtérítése iránt. Az alperes ellenkérelmében a jogalappal összefüggően vitatta a magatartása felróhatóságát, állította, hogy a gyermek érdekében úgy járt el, ahogy az egy anyától elvárható... Az elsőfokú bíróság közbenső ítéletével az 1997. évi húsvéti és nyári kapcsolattartás elmaradása folytán az alperes kártérítési kötelezettségének jogalapját megállapította. A másodfokú bíróság az első fokú közbenső ítélet megfellebbezett rendelkezését azzal hagyta helyben, hogy az alperes az 1997. augusztus 1-jétől 14-éig terjedő időszakra előírt kapcsolattartás meghiúsulásáért kártérítési felelősséggel tartozik. Indokolása szerint a döntését a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdésére alapította, mely szerint aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az adott esetben általában elvárható. A fenti jogszabály alapján azt vizsgálta, hogy az alperes az 1997. augusztusi kapcsolattartás előkészítése, biztosítása és zavartalan lefolyása érdekében úgy járt-e el, ahogy általában elvárható. Rá122