Baranyai János: Az adásvétel és a csere (Budapest, 2000)
Az adásvétel nek meghiúsulásáért kizárólag a felperes felelős, ezért a felperesnek a foglaló kétszeres összegének megfizetésére irányuló keresetét alaptalannak találta, és azt elutasította. A jogerős ítélet hatályon kívül helyezése, az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatása és a keresetnek történő helyt adás érdekében a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Álláspontja szerint a perben rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, hogy a végleges adásvételi szerződés megkötésének meghiúsulásáért az alperes felelős. A peres felek ugyanis a végleges adásvételi szerződés megkötése érdekében kötelesek voltak együttműködni, ezt az együttműködési kötelezettségét azonban az alperes megsértette akkor, amikor a felperes felhívása ellenére sem volt hajlandó arra, hogy az OTP-kölcsön felvételéhez szükséges hiteles tulajdoni lap másolatot a földhivatalnál beszerezze. Erre a felperessel együttesen sem volt hajlandó. A felperes emiatt nem tudott OTP-kölcsönt felvenni, és emiatt maradt el a végleges adásvételi szerződés megkötése. A végleges szerződés megkötése tehát amiatt hiúsult meg, hogy az alperes a Ptk. 4. §-ában írt együttműködési kötelezettségét megsértette. A jogerős ítélet emellett sérti a Ptk. 244. §-ában írt rendelkezést is, valamint a Ptk. 367. §-ának (1) bekezdésében írt rendelkezést is. Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban való fenntartását kérte. A Legfelsőbb Bíróság a felperes felülvizsgálati kérelmét a peres felek hozzájáruló nyilatkozata alapján [Pp. 274. § (4) bek.] tárgyaláson kívül bírálta el. 97