Baranyai János: Az adásvétel és a csere (Budapest, 2000)

Az adásvétel A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság meg­állapította, hogy a jogerős ítéletnek a felülvizsgá­lati kérelmekben kifogásolt érdemi döntése nem jogszabálysértő, ezért a jogerős ítéletet - részben eltérő ténybeli és jogi indokok következtében - a Pp. 2151 A. §-ának (1) bekezdése alapján a hatályá­ban fenntartotta (LB. Pfv. IV. 22 594/1995. sz.). Az előszerződés érvénytelensége okán a kikö­tött foglaló is érvénytelen. A jogerős ítélet a felperes keresetét elutasította. A jogerős ítélet alapját képező tényállás értel­mében a peres felek 1995. szeptember 13. napján előszerződést kötöttek azzal, hogy a végleges adás­vételi szerződést 1995. november 13. napjáig meg­kötik. Az előszerződés alapján az alperes arra vál­lalt kötelezettséget, hogy eladja a felperesnek a perbeli öröklakás ingatlanát, a felperes pedig vál­lalta annak megvásárlását. Szándéka megerősítése céljából 100 000 forint foglalót adott át az alperes­nek. A jogerős ítélet megállapította, hogy a szerző­dés megkötésére a kitűzött határidőn belül nem került sor, mert a felperes az átadott foglalón felüli vételárat kifizetni nem tudta. A jogerős ítélet álláspontja szerint a peres felek között létrejött előszerződés érvényes volt. A per­ben rendelkezésre álló adatok alapján a jogerős íté­let arra a következtetésre jutott, hogy a felperes ál­tal átadott 100 000 forint kétséget kizáró módon foglaló volt. A jogerős ítélet megállapította azt is, hogy a végleges adásvételi szerződés megkötésé­96

Next

/
Thumbnails
Contents