Baranyai János: Az adásvétel és a csere (Budapest, 2000)
Az adásvétel rint a felek a vételár részévé a törvény szerint fizetendő általános forgalmi adót tették, ezzel szemben a vételárban a telek és a felépítmény értéke együttesen jelenik meg 160 000 000 forintban, viszont a perbeli föld nem adóköteles, csak a rajta levő építmény. A felperes által beszerzett igazságügyi építési és ingatlanforgalmi szakértő, valamint igazságügyi gépész szakértő 1992. május 22-én készített szakértői véleményéből megállapíthatóan a perbeli ingatlan telkének értéke 20 400 000 forint, a felépítményé 139 700 000 forint. Ez utóbbi forgalmiadó-köteles a tv. 1. §-ának a) pontja értelmében - figyelemmel a 6. § (2) bekezdésére -, az adó mértéke a hivatkozott törvény 29. §-ának (1) bekezdése szerint ezen adóalap 25%-a, azaz 34 925 000 forint. Az alperes mint a vételár részét csak ezt az összeget köteles a felperesnek megfizetni. A felperes által becsatolt, az igazságügyi szakértők által készített szakértői véleményt az alperes a tárgyalás határnapja előtt mintegy 1 hónappal már kézhez vette, annak szakmai megállapításaival kapcsolatban semmiféle észrevételt nem tett, azt különösebb indok megjelölése nélkül az értékmegállapítás szempontjából kifogásolta. A szakértői vélemény azonban megalapozott, az érték megállapítása szempontjából jelentős mennyiségű összehasonlító adatot tartalmaz, így aggálytalan szakértői véleménynek tekinthető, azt a másodfokú bíróság is elfogadta ítélkezése alapjául, emiatt a további bizonyítási indítvány teljesítését mellőzte. Részben alaposnak találta a másodfokú bíróság a felperesnek a perköltség mértékére vonatkozó 64