Baranyai János: Az adásvétel és a csere (Budapest, 2000)

Az adásvétel alakszerűséghez nincs kötve. Nem szükséges tehát, hogy a szerződést a Pp. 196. §-a szerinti teljes bizonyító erejű magánokiratba, még kevésbé, hogy a Ptk. 195. §-ában körülírt közokiratba foglalják. Erre annál kevésbé van szükség, mert az említett jogszabályok nem az okiratba foglalt valamely szerződés érvényességével vannak kapcsolatban, hanem pusztán az azokban írt feltételeknek megfelelő okiratok bizonyító erejét és ennek kapcsán a bizonyítási teher kérdését szabályozzák. Az, hogy az ingatlan tulajdonjogának átruházását célzó szerződésnek rendszerint nem kell megfelelnie a Pp. 195-196. §-aiban írt feltételeknek, kitűnik abból is, hogy a Ptké. 38. §-ának az 1967. évi 39. számú törvényerejű rendelet 24. §-ával megállapított (2) bekezdése a levélváltás útján történő megegyezést is írásbeli alakban létrejött szerződésnek tekinti, holott az ilyen írásbeli nyilatkozatok rendszerint még csak nem is teljes bizonyító erejű magánokiratok. Ha pedig az ilyen írásbeli nyilatkozatokat a törvény összességükben érvényes írásbeli szerződésnek tekinti, következetlen volna az egy okiratba foglalt szerződés érvényességét további alaki feltételektől függővé tenni. Ugyanerre az eredményre vezet a Ptk. 218. §-a (2) bekezdésének az elemzése is. Ez a rendelkezés csak akkor teszi kötelezővé, s így érvényességi kellékké a közokirati, illetőleg a teljes bizonyító erejű magánokirati alakot, ha az írásbeli alakot jogszabály rendeli, s a szerződő fél nem tud vagy nem képes írni. Ebből is kétségtelenül következik, hogy a tárgyalt írásbeli szerződéseknek általában nem érvényességi feltétele a külön jogszabályokban egyes esetek44