Baranyai János: Az adásvétel és a csere (Budapest, 2000)

A jogszavatosság lan-nyilvántartási bejegyzésének elrendelését, mivel álláspontja szerint ez a szerződés érvényes, és a közös tulajdon megszüntetésére irányuló per jogerős befejezése után tulajdonjoga ingatlan­nyilvántartási bejegyzésének minden akadálya elhárult. Másodlagosan pedig az előszerződés alapján és az abban foglalt feltételekkel - tehát 240 000 forint összegű vételár mellett - kérte az adásvételi szerződés létrehozását. E kérelmének indokaként előadta, hogy az előszerződésben kikötött vételár megfelelt az ingatlan akkori for­galmi értékének, s a vételár túlnyomó részét az alperesek fel is vették, ugyanakkor az ingatlant nem bocsátották a birtokába; a bíróság tehát jog­szabálysértéssel értékelte ebben a körben egyol­dalúan az alperesek érdekeit. Az alperesek csatlakozó felülvizsgálati kérel­me a kereset teljes elutasítására irányult. Állás­pontjuk szerint a bíróság jogszabálysértéssel hozta létre az adásvételi szerződést, mert tulaj­donjogukat az ingatlan-nyilvántartásba a föld­hivatal még nem jegyezte be, tehát időelőttiség okából a bíróságnak a pert meg kellett volna szün­tetnie. A felperes adásvételi szerződéssel kap­csolatos - elsődleges - keresete pedig megállapí­tásra irányul, az adott esetben azonban a Pp. 123. íj­ában meghatározott feltételek hiányoznak. A felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó fe­lülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos. Előrebocsátja a Legfelsőbb Bíróság, hogy a felek által 1983 szeptemberében kötött adásvé­teli szerződést az elsőfokú bíróság - a tulajdo­nostársak egyhangú határozatának hiányára uta­205

Next

/
Thumbnails
Contents