Baranyai János: Az adásvétel és a csere (Budapest, 2000)
A jogszavatosság A jogerős ítélet indokolása szerint az 1983. szeptember 5. napján kelt adásvételi szerződés megkötésekor az alperesek még nem voltak az ingatlan kizárólagos tulajdonosai, így a tulajdonostársaknak a Ptk. 144. §-ának b) pontja szerinti egyhangú határozata hiányában az adásvételi szerződés mint jogszabályba ütköző, a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése alapján semmis. A későbbiekben azonban a felek között érvényes előszerződés jött létre, s így az alperesek a végleges szerződés megkötésére kötelesek. Úgy ítélte meg azonban, hogy az előszerződésben kikötött 240 000 forint összegű vételár ma már irreálisan alacsony, ezért a Ptk. 208. §-ának (4) bekezdésében foglalt rendelkezés alkalmazásával az adásvételi szerződést 960 000 forint vételár mellett hozta létre. Az előszerződés értelmében ugyanis az alperesek átruházási kötelezettsége a közös tulajdon megszüntetési perben hozott ítélet jogerőre emelkedésekor - tehát 1990. augusztus 15-én - állott be, így méltányosnak tartotta, ha az alperesek az ekkori forgalmi értéknek megfelelő vételárhoz jutnak. Miután az alperesek az 1980-as évek elején a vételárból 200 000 forintot már felvettek, a felperest csupán a különbözetként mutatkozó 760 000 forint megfizetésére kötelezte. A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelemmel az alperesek pedig csatlakozó felülvizsgálati kérelemmel éltek. A felperes - kereseti kérelmével egyezően - elsődlegesen az 1983. szeptember 5-én kelt adásvételi szerződés alapján kérte tulajdonjoga ingat204