Köles Tibor: Orvosi műhiba perek (Budapest, 1999)

Diagnosztika A relatív téraránylalanság szülészeti akadályt képez a koponya esetleges szülés közbeni alakulása ellenére is. Az elfogadott szülészeti gyakorlat szerint akkor állítják fel a relatív téraránytalanság diagnózisát, ha a magzat és a medence méretviszonyai miatt, illetőleg az ehhez az állapothoz gyakran társuló elégtelen fájástevékenység miatt a szülés, illetőleg a magzati koponya előrehaladása megakadt. Ennek megfelelően a relatív téraránytalanság csak a szülés folyamán, klinikai észleléssel, vizsgálattal és nem műszerekkel felállítható diagnózis. Az ETT felülvéleménye szerint az ultrahangvizsgálat segítséget nyújthatott volna a magzat nagyságának valósabb megítéléséhez. Ebből a megfogalmazásból következik, hogy a relatív téraránytalanság nem olyan, a szülés közben beálló váratlan jelenség, ami semmilyen módon nem ismerhető fel. hanem meghatározott tünetek, illetve vizsgálatok elvégzésének eredményeként rögzíthető. Az I. r. felperesnél tapasztalt elégtelen fájástevékenység és az elhúzódó szülési folyamat a relatív téraránytalanság kísérőjelenségei. Ennek ellenére az alperes orvosában még csak fel sem vetődött a relatív téraránytalanság megfontolása, hiszen akkor a szülést nem hüvelyi úton „forszírozta" volna. Ugyanakkor azonban a téraránytalanságnak felismerhetőnek kellett volna lennie ultrahangvizsgálat, a medenceméretek, a koponya nem rögzült volta, a fájásgyengeség és a túl nagy magzat alapján. Ezek az összefüggő tények a megfelelő időpontban végzett UH vizsgálattal megállapíthatók lettek volna annak ellenére, hogy 96