Kőrös András: Házassági vagyonjog (Budapest, 1995)

Csjt. 27. §(1) 5/6 illetősége a felek közös vagyona, s ezért a bíróság e jogcímen 50 000 forintot a vagyonmérlegbe beállított és elszámolt. Az alperes fellebbezésében is vitatta, hogy a házasingatlan 5/6 illetősége a házastársi vagyonközösség körébe tartoznék, egyebek mellett arra hivatkozott, hogy anyjával ő kötött a házasingatlan anyja nevén álló 3/6 része ellenében tartási szerződést, amelyből eredő feladatokat jórészt ő is látta el. Vitatta anyjának tartásra való rászorultságát is. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvást a Legfelsőbb Bíróság az alábbiak szerint találta alaposnak. A házastársak egymásközti viszonyában általában nincs jelentősége annak, hogy a tartási szerződés alapján nyújtott szolgáltatások értéke eléri-e a kapott ellenszolgáltatás, tehát az átruházott ingatlanilletőség értékét vagy sem. Arra tekintettel ugyanis, hogy a szerződésben vállalt kötelezettségeket a házastársak az együttélés idején együtt és közösen teljesítették, a szerződésben megjelölt ingatlanilletőség a házastársak közös szerzése. A Csjt. 27. §-ában foglaltak értelmében a házassági életközösség fennállása alattakár az egyik házastárs akár mindkét házastárs által kötött tartásiszerződés alapján megszerzett vagyontárgyak a közös vagyont gyarapítják. A tartási szerződés szerencse jellegű szerződés, s általában kiszámíthatatlan, hogy a tartás ellenében megszerzett vagyontárgy fedezi-e a tartás értékét vagy sem. Az 40