Kőrös András: Házassági vagyonjog (Budapest, 1995)

Csjt. 30. § 1990-ben a V. B. vevőkijelölő határozata alapján az alperes a telket megvásárolta. A jogerős ítélet szerint a felperesnek a telekre vonatkozó tulajdoni igénye alaptalan, a felépítményen szerzett tulajdoni hányadát pedig az alperes jogosult megfelelő ellenérték fejében magához váltani. A felperesnek a jogerős ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelme alaptalan. A Csjt. 27. §ának (1) bekezdése értelmében a házastársak osztatlan közös tulajdona mindaz, amit a házassági életközösség alatt akár együttesen, akár külön-külön szereztek, kivéve azt, ami valamelyik házastárs különvagyonához tartozik. A telek 1990-ben az életközösség megszűnését követően került az alperes tulajdonába, annak vételárát az alperes nem vitásan a különvagyonából fizette ki, ezért a felperesnek a telekre vonatkozó tulajdoni igényét a bíróság helyesen utasította el. Téves a felperesnek az adásvételi szerződés semmisségére történő hivatkozása is. Az 198l-es bérleti szerződést egyedül az alperes kötötte. A szerződéskötéskor hatályban volt 1/1971. (II. 8.) Korm. rendelet 47. §-ának (2) bekezdése a szerződés megkötésében részt nem vett házastársnak a lakások tekintetében biztosított bérlőtársi jogot és ezt a rendelkezést a Ptk. 434. §-ának (3) bekezdése alapján csupán a nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletére lehet megfelelően alkalmazni. A felperes ezért a szerződéskötéssel nem szerzett a perbeli telken bérlőtársi jogot; egyébként ha lett volna ilyen joga, az az 1998-as újabb bérleti szerződés megkötésével megszűnt 110