Katolikus Főgimnázium, Csíkszereda, 1942

34 töretlen erővel folytassa áldásos mnnkáját, sokat szenvedett hazánk, népünk és Egyházunk felvirágoztatására". (Dr. Rózsa József tanker. kir. főigazgató). Egy másik levélben, amelyben egyik volt tagunk 30 pengős pályatételt tűz ki: „A szántó-vető székely, Mária tisztelete“ c-imen ezt olvassuk : „örülök, hogy látom ifjúságunkban a lankadat­lan ragaszkodást Magyarország Védasszonya iránt, ez egy jobb jövő záloga, mert az az ifjúság, az a nemzet, a melyik a Szűz Anya ol* talma alatt van, el nem veszhet! Nehéz ügyeimben sokszor éreztem minden kétséget kizárólag az ő közelségét és azt, hogy „fogta a ke' zemet és segített!“ (Kozán Imre m. kir. gazdasági felügyelő). Mikes*önképzőkör. Jelmondata : Ne kívánjunk egyebet az Isten akaratjánál. (Mikes), önképzőkörünket, mely 20 éves hallgatás után, felszabadulásunk feledhetetlen évében, 1940-ben, dr. Csipák Lajos akkori vezetőtanár irányításával kezdte meg újra működését, az idén neveztük el Mikes Kelemenről, a Zágoni Bujdosóról. — Azért róla, mert ő nagyon közel áll hozzánk. A miénk: a Székelyföld fia. Zágon felől is mútat egy fénylő csillag a csíki havasok tájára : Mikes székely lelke. Mikes remekíró: nevét Leveleskönyve tette halhataf* lanná. De sírig tartó hűsége ezt az egyszerű jellemet az erkölcsi nagy­ság magaslatára emeli. Egyéniségének különös varázsa van. S ránk, az ősi kát. intézetre nézve van még valami nag) tanulság Mikes éle* tében : mély vallásosság egyesül nála szerencsésen hangolt, meleg emberi kedéllyel. — Az élő hit, a vallásos áhitat ott gyökerezett meg benne a családban s elmélyült a kolozsvári jezsuita kollégiumban. Mikes ezt a mély, tiszta hitet — mint a kát. iskola adta leg* értékesebb kincset — magával vitte az életbe, s ez tette képessé arra, hogy a számkivetés szomorú napjaiban is megtudta őrizni lelkének egyensúlyát, s a csapások, csalódások, az egyedüllét borús hangula* tában is megtudott nyugodni Isten akaratában. Ezért választottuk az önképzőkör jelmondatául utolsó levelének (1758. dec. 20.) azt a gon* dolatát, mely híven tükrözi az ő szelíd, megnyugvó, hívő lelkét: Ne kívánjunk egyebet az Isten akaratjánál. Az önképzőkör 1942. okt. 6*án tartotta alakuló gyűlését. Ezen a vezető tanár ismertette az önképzőköri munka lényegét. Majd ki* tűzte az idei munka*évre a vezctőgondolatot: a jellemnevelés haté* kony szolgálata. — Az a legmagasabb szempont tehát, melyet követ magának az iskolának is egész munkája. — A forrongó időkben élő nemzetnek legnagyobb szüksége van jellemekre, akik alázatos lelkű* lettel állítják minden szellemi és erkölcsi erejüket a hit, a család és a nemzet szolgálatába.

Next

/
Thumbnails
Contents