Katolikus Főgimnázium, Csíkszereda, 1940
27 mán hatósági bizonyítvánnyal igazolták, hogy magyar anyanyelvűek és római katolikusok, a magánoktatási törvény 35. cikke alapján az igazgatónak jogában állott felvenni őket. Ez év okt. 27. és 28-án végezte hivatalos iskolalátogatását Orghidán Miklós brassói tanker.-i főigazgató (inspector §ef). Mindjárt felfedezte a két moldovai fiút. Nem törődött az igazoló iratokkal, nevük után ítélve románoknak tartotta őket, s a fenti törvény 47. §-ára hivatkozva, mely szerint román egyáltalán nem vehető fel kisebbségi iskolába — elrendelte azonnali törlésüket az anyakönyvből s eltávolításukat az iskolából. Az igazgató jelentést tett a főhatóságnak s várta az intézkedést; addig nem hajtotta végre a rendelkezést. Közben azonban újra jött a főigazgató, s mivel a két kitiltott tanulót ott találta az iskolában, jelentést tett a miniszternek, aki az igazgatót táviratilag függesztette fel az állásától; a két diákot elkergette, az iskolát pedig rögtön be akarta zárni. Majláth püspök közbelépése hárította el a végzetes csapást; Jénákinak ott kellett hagynia állását és Brassóba távoznia. Ebben a tanévben ismételten látogatott dr. Pteancu Sándor, vezérfelügyelő, iskoláink legádázabb ellensége, a pesti központi pap. nevelő egykori növendéke. Ezek a látogatások mindig aggodalomkeltők voltak. A rólunk szóló iratcsomóra, amint már másutt említők — azt írta rá, hogy ennek az iskolának a nyilvánossági jogot jó román nem adhatja meg. Egyik jobbindulatú inspector azt mondta: ha az urak el nem tüntetik ezt a doszárt — soha sem fogják megkapni a nyilvánossági működést. Ez időtájt kellett kérni a nyilvánossági jog elismerését. Ennek hiányában az iskola elnéptelenedésre lett volna Ítélve. A nyilvánossági joggal nem biró iskolához állami vizsgáztató bizottság szállott ki s ez döntött a tanulók előmeneteléről évközben és év végén is. A státus intézeteinek többsége sajátos véletlen következtében megkapta a fontos jogot. 1928. jún.-ban Majláth püspök bérmaúton volt Csíkszentkirályon. Épen Szentimrére készült, mikor egy táviratot kézbesítettek, melyben az állott, hogy a gyulafehérvári, brassói, kolozsvári és marosvásárhelyi gimnáziumoktól a miniszter megvonja a működési engedélyt. Ez az iskolák bezárását jelentette. Akkora volt a felháborodás, hogy a kormány jónak látta a rendeletet visszavonni s a felsorolt iskoláknak minden jogot megadni. Így a mi iskolánk — az udvarhelyi és kézdivásárhelyivel együtt kimaradt — s külön nagy harcot kellett harcolnia, mig elnyerte a nyilvánossági jogot. Ezt is Majláth püspöknek köszönhettük, aki valósággal elégett iskoláink megmentéséért vívott küzdelemben.
