Katolikus Főgimnázium, Csíkszereda, 1914

II.

Agner Béla emlékezete. Gyászbeszéd. Elmondotta Kassai Lajos főgimn. igazgató.

Tisztelt Hallgatóim ! Nagy vihar van. Öt hónap óta mind a négy világtájon villámlik és dörög borzalmason. Az Úr ítéli a népeket. Hajószörnyetegek terhe alatt nyögnek a tengerek s a csapkodó hullámok mormolva és felsikoltva siratják a mélységbe siilyedő kincseket. Erdők pusztulnak, községek lángban, városok romokban. A háború terhétől megkínzott, a félelemtől és éhségtől elgyötört hajléktalan nép a kétségbeesés szívszaggató jajkiáltásai között céltalan bolyong a véres csatamezőkön. A szerencsétlen még az ég felé sem emelheti esdő tekintetét; mert nem tudja, hogy a jó barát vagy az ellenség ágyújának torkából repül ki a halálos veszedelem.

És foly, szünet nélkül foly a drága vér, katonáink vére. „Sok a sír a völgyeken “ Nap nap után halljuk a halál szárnyainak suhogását. Két hónap óta rémít- get minket is egy lesújtó hir. Szívünk-eszünk tiltakozni próbál ellene. Előbb ideges kapkodással, majd tervszerűen néztünk új hírforrások után. De fájdalom, a gyászhirt legyőzni nem lehetett. Kétségbevonhatatlan adatok bizonyítják, hogy Agner Béla már nincs az élők között.

Ki méri meg a forrón szeretett hitvestárs bánatát ? Ki adja vissza a jó fiút az elaggott apának ? Ki lesz az öreg szülő gyengeségének támaszbotja ? Ki lesz bágyadt szemeinek bátorító, vezérlő, vigasztaló fénye ?