Katolikus Főgimnázium, Csíkszereda, 1912

túlnyomóvá válik a reális irányzat, lesz az ember „zengő érc és pengő cimbalom“. Imets emelkedett lélekkel nézett a jövőbe és a most kiegészített iskolától bő eredményeket várt, de csak későbbre, mert egyelőre érezte a nehézsége­ket, melyekkel meg kellett birkóznia. Az érettségiztetés jogát a közoktatásügyi minisztérium csak ideiglenesen, évről-évre adta meg. Az első szóbeli érettségi vizsgálatot 1874. júl. 18-án tartották meg Páll Sándor kir. tanácsos, főigazgató elnöklése mellett. A nyilvánossági jog megadá­sát a közoktatásügyi kormány arra az időre tartotta fenn, mikor a testületnek legalább a nagyobb része tanári képe­sítést szerez. Ez az idő 1881-ben következett el. Imets a tanári oklevelet még gyulafehérvári igazgató korában, 1869-ben megszerezte a pesti egyetemen, mikor szaktárgyai­ból, a földrajzból és történelemből jeles eredménnyel vizs­gázott le. A státus tanárai a legelső okleveles státusi ta­nárt tisztelhetik az ő emlékében; és érdekes, hogy Csík- somlyón igazgatóságának első kilenc évébén nem akadt kö­vetője, ámbár meg nem szűnt buzdítani tanártársait a for­mális képesítés megszerzésére is. A 70-es évek egyébként is a közoktatásügynek nehéz évei voltak. Az új Eötvös-féle tanterv és nemzeti irányzat birkózott a régivel, a németes Thun-félével. Csakhogy ha­tározott tanügyi politikáról, egységes szervezetről és utasí­tásról nem igen volt még szó. Eötvös rendeletekkel igyekezett a nemzeti nevelés és a modern tanítás elveit a gyakorlatba átvinni, de a félrendszabályok kapkodóvá tet­ték az egész ügymenetet. Az átalakulás nehézségei eltar­tottak az 1883-iki középiskolai törvény meghozataláig, sőt tovább is. Imets a zűrzavarban gyakran úgy gondolta, hogy a Thun-féle rendtartási és fegyelmi szabályzat többet érő az újabb rendelkezéseknél. De azért minden erőből igyekezett végrehajtani úgy a miniszteri, mint a főtanható­sági utasításokat. Már az 1871—72. tanévben az új tanter­vet az egész vonalon keresztülvitte. Bevezetik a rajztaní­tást, az éneket, zenét, intenzívebbé teszik a torna, termé­szettan és természetrajz tanítását, sőt a gyorsírással is megpróbálkoznak, a görögöt az V. osztálytól kezdve tanít­ják, a németet a III.-tói. Mindamellett a VIII. osztály fel­állításának évében kemény kritikát keleti hallania a csík­26

Next

/
Thumbnails
Contents