Katolikus Főgimnázium, Csíkszereda, 1912
Nagyságának legcsalhatatlanabb fokmérője az, hogy munkája, egyénisége, modora iskolát teremtett. Aki egyszer befolyása alá került, az nem tud ettől szabadulni. A hangja, a modora, közvetlensége akaratlanul is hódit. Csodálkozva halljuk papjait az ő nyelvével szólani, az ő modorában beszélni, az ö kezével írni. Az újabb püspökök között minduntalan lépten-nyomon az ő tónusa kezd hódítani... Nagy része van ebben annak, hogy nincsen ma püspök nemcsak Magyarországon, hanem talán a világon se, aki a XX. század Egyházának, X. Pius nagy szívének intencióit úgy átélné, a leikébe szívná, ahogyan az erdélyi püspök. Lelkeket hódítani, a gyakorlati lelki életet nagy-nagy optimizmussal mélyíteni és ennek a célnak szolgálatában az Oltáriszentség kultuszát emelni ma senki nem akarja jobban, mint gróf Majláth püspök. A gyakori szent áldozásnak oly szívós úttörője és mondhatni az egyedüli lankadatlan folytatója, hogy méltán nevezhetnők az Oltáriszentség püspökének. Mások, különben buzgó lelkek, kifáradtak, megtörtek az emberi gyarlóságok, gyön- geségek közepette — Majláth püspök hisz a lelkek nevelhetőségében, akar remélni az ember nemesedé- sében. Szóról-szóra veszi a szentírás szavait: „Sancti estote“. Volt és maradhatott volna a magyar katho- likus Egyház diplomata-püspöke. Összeköttetése, bámulatos emberismerete, ritka finom tapintata praedes- tinálták erre a szerepre, de ő nagy önmegtagadással az Oltáriszentség püspöke akart maradni. A gyóntatószék lett reá nézve a legkedvesebb hely. Példát ad mindig arra, hogy mennyire kell becsülni az emberi lelket és a kegyelmi életet. Ez a soha nem lankadó buzgalma kiáltó prédikáció mindenkinek, hogy az Egyháznak az igazi élete, szerepe nem a külső 7
