Katolikus Főgimnázium, Csíkszereda, 1912
fényben, anyagi javak halmozásában, konkordátumok kötésében, fényes körmenetek pompájában nyilvánul, hanem abban, midőn az ő szolgája egy halálraítélt lelket a bűn bilincseiből kiszabadít . . . Jó, hogy ideértem a lelkiség kultuszához, a lelkek szeretetéhez! Az arcképet ezzel kellett volna kezdeni. Mert nem jó, nem hű arckép az, amelyik értesítőnket díszíti. Az igazi, a hamisítatlan az lenne, amelyik egy csomó kacagó szemű diákgyerek között mutatná be ............Igen ez a kép illenék ide é s nekünk tulajdonképen Majláth püspökről, mint az ifjúság barátjáról kellene beszélnünk. Ugy-e fiúk, mi közünk nekünk ahhoz a sok-sok szemponthoz, ahogyan egyéniségét próbálják megértetni, nekünk megvan a magunk szempontja. Ez a szempont kiütközik abból az érzésből, mely akkor tölti el lelkünket, midőn jön a hír, hogy jön a Püspök úr iskolát látogatni. Híre-hamva sincs a drukknak, de annál jobban felcsillannak a szemek, kipirulnak az arcok . . . Oh azok gyönyörűséges napok lesznek!..... Mert hát nagy-nagy szeretettel jön mindig a gyermekek közé . . . Nagyon jó szemnek kell annak lenni, aki mosolygásán, a gyermekekhez leereszkedő tréfáin keresztül meglátja a nagy, magasztos célokat, melyekért feláldozza minden idejét és egész munkabírását. Ö ma Erdélynek a legelső és legtevékenyebb nevelője. Mi gyarló, kontár tanítók vagyunk ott, ahol ő Istentől küldött nevelő. Senki sem látja meg oly tisztán és határozottan e világ legnagyobb drágaságát, a tisztaságos, hamvas gyermeki lelket, mint Majláth püspök. Fölveszi a küzdelmet ezért a gyermeki lélekért. Oh micsoda édes — és háládatlan, óriási -— és finom, meg-meg- újuló - és változatos, gyötrő — és üdvözítő munka 8
