Katolikus Főgimnázium, Csíkszereda, 1911

9. „Március 15“ ; irta : Zakariás Bálint VIII. o. t.; sza­valta : Ferenczy Béla VII. o. t. 10. Beszámolás a pályatételekről, Kádár Ferenc, önk. vezető tanár. 11. Rákóczi-induló. A pályatételek eredményének kihirdetését körv. tanár következő beszéde előzte meg: Mélyen tisztelt közönség! Kedves ifjúság! Március 15-ének méltó megünneplése olyan iskolai hagyomány, melyet feledni nemzeti Geniusunk elleni bűn volna. Emlegetik ugyan, hogy ez a nap alkotását tekintve, nem is olyan jelentős. Igazi ered­ményeket, messze kiható pozitívumokat a forrongó időnek más szakai hoztak. S ez lehet igaz is. Ámde az eredmények, alkotások mérlegelésénél nem jön-e figyelembe az a folyamat, mely lüktető erejében eze­ket szülte ? A vég nem függ-e a kezdettől ? A finálé elhaló akkordjaiban nem reszket-e ott a nyitány alap­tónusa? Március 15-ike oly fönséges kipattanása a nemzeti akaratnak, oly nyitánya a másfél évig zúgó fegyverzajos drámának, melynek hatása, nyoma, mely­nek szelleme ott lebeg az események zajgó vizei felett. S ez a szellem, ez a hangulatérték az, melyet mi márciusinak nevezünk, mely ott ragyogott a nagy idők ifjainak égő arcán és tüzes szemében s melynél nem igen magyarázhatóan, de drágább örökségünk a 48-as időkből nincsen. Ezért nagy, ezért fényes, ezért varázslatos és kell hogy ilyen legyen minden igaz magyar ifjú előtt ez a két szó : Március Idusa! Ezért kell évről-évre meghajtanunk zászlónkat e nagy nap neves és névtelen hősei előtt. Ezért kell iljra meg újra ünnepelni március 15-ikét: hogy meleg­séget, lelkesedést merítsünk abból a nagy tóból, 62

Next

/
Thumbnails
Contents