Katolikus Főgimnázium, Csíkszereda, 1911

törvény s isteni hivatás is.“ E szavakkal indul el, Mélyen Tisztelt Közönség és Kedves Ifjak, a mi ifjúságunk sokaktól irigyelt lapja új évi útjára. A nagy magyar filozófus püspöknek ritka erős szónoki nyelve ezeket az igéket vési oda a „Zászlónk“ homlokára, hogy lássa meg és hallja meg és vésse a szívébe minden magyar ifjú : az ő hivatásához nagy odaadás és lelkesülés kell, az ő feladatának megoldására kitartó munkával és törekvő iparkodással kell fölfegyverkezni. De amit ebben az iparkodásban különösen hangsúlyoz a lánglelkü Prohászka, Kedves Ifjak, az, hogy azt senki helyettünk el nem végezheti. Ha vannak is segítőink, irányítóink, oktatóink, de önmagunk neveléséről s tehetségeink tulajdonképeni fejlesztéséről csak ott lehet szó, ahol a gyermek, az ifjú önmaga kezdi a föladatot látni és belátni, ahol önmaga fogja és kezeli magát, szóval, ahol a nevelésben önmaga szerepel mint első, öntudatos, készséges tényező.

Ilyenforma gondolatoknak volt nem régen is alkalmam kifejezést adni s örömest ismétlem azokat egy nagy ember tekintélyének súlyával most, ebben az ün- nepies pillanatban, amikor e fényes új palotában először ad nyilvánosan életjelt magáról ifjúságunk „Önképzőköre.“ Hiszen az önképzésnek, a tudatos önművelésnek arany igéi ezek.

Vajha minden ifjú megértené és megfontolná mélységes tartalmukat! Hiába az iskola minden törekvése, ha magunk őszinte nekilendüléssel nem akarunk.

Az emberi lélek nem grammofon, amelynek üres lapjára belebeszélhetünk akármit. Élő valóság az, melynek arravalóságait csak megindítják külső eszközök, de igazi fejlődését magának kell munkálnia.

Ennek az egyedül gyümölcsöző magunk-műve- lésének, ennek a semmivel nem pótolható autodi58