Katolikus Főgimnázium, Csíkszereda, 1910
PÁRBESZÉD. („Gaudeamus igitur néhány akkordja távolról felhangzik. Két nagyobb diák jön.) Az egyik: Hallod, barátom, az ifjak dalát, Fényes jövendőnk büszke hangjait ? Üdvözlik a tudás új csarnokát, Mely küzdeni s remélni megtanít. A másik : Hallom. — Új eszmék támadnak legott; A régi forma szűk, új színt kíván ! — Tudom, csak mondd : a múlt hát elkopott. De mégis, mégis szebb volt az talán ! — A múltba járni szép ; de tévedés, Ha ámolyogsz ott tétlenül magad. Ha látod : itt az újraébredés, A hajnal pírja nemde, megragad? — Igaz, barátom. Óh, de ne feledd : A szép hajnalt bús alkonyat szülé. Mikor dereng s szerencse száll veled És új szellő röpít a cél felé, Néhány pillantást óh, vess vissza még Bölcsődre is, ahonnan indulál. — Úgy van. Ellent miként is mondanék ? A hála szent: a szó híven talál. Erős vár az emlékezés 1 — No lásd, Azt mondom én is, én is ! — Oh, de ma Köszöntsd velem a szép feltámadást! — Te büszke ház, tudásunk temploma, Hol sok nagy eszme izmos szárnyat ölt S turulként száll, ha tettre felriad Hasítva meszejáró égi kört, — Te, büszke csarnok, üdvözöl fiad! 134
