Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1907

47

és eleven nyelt volna el a pokol torka, mint hogy véghez vihettem volna.

Giletus. Uram, kegyelmedet? .

Lajos. Kegyelmemet? dűhüs lélek! átkozlak! gyűlöllek mint a bűnömet, te világ Csúfja! te Istentelen Lator! te kegyetlen hóhér végére akartál járni a király őrömének;

vesztemre szül a természet tüteket

..... ragadgyátok a hóhér

el

eibe had üsse el a minden álnoksággal telyes fejeket, meg kell lenni, ez utolsó.1)

Szetius. Szertelen Óra.

Giletus. Átkozott fene Szerencse!

Zápolya. (Irgalmat kérek nekik). Ihon én, F. király, Lábaidhoz2), tudom, hogyan szállotta meg szíveket ez a háládatlan dűhösség, a vétek, a melyre vetették magokot, nagy, meg vallom; de Lajos kegyessége sokkal nagyobb.... bocsánatot kérek iránta.

Lajos. A kik ellen; ellennetek ily szörnyűségeket3)....

m

ár el tökéllettem magam; meg kell lenni, halyon meg mind a kettő a fertelmes.

Bebelms. Az Egekre! a te koronás fejedre, annyi győ- zedelmekre kérünk, F. király.... ha az ő nagy vétkekért meg nem engedhecz, engedgy meg nékik királyi kegyelmedért.

Lajos. (Oh Ditsöséges Bajnok, eze a győzedelem ellen- ségteken, igy boszulyátok meg, meg mocskoltatott hívségteket)_ Meg engedek már; élyenek az dühös lelkek! el taka

rodgyatok birodalmamnak ki minden határiból, hogy harmadnap után se híretek, se hamvatok ne maradgyon a magyar főidőn, ne'talám ujjabb hejázo4) csalfasággal fel zavarjátok az országot, vég poroncsolatom: el mehettek.

Szetius. Isten hozzád, édes Barátom, hozzám mutatott szereteteket meg előztem gonoszságimmal; ez lészen tetézett sonyoruságomnak keserves gyökere; ugyan e lészen szüntelen keserűségemnek.

Giletus. Én tehát hazámtól holtig bocsát veszek? én a Csavargó vadakként a kegyetlen erdők, és kemény kősziklák között keserves könyveimmel fogom siratni undok vétkeimet. abennt.

*) t. i. parancsom. 2) t. i. borulok.

3) t. i. főztek ki és követtek el. 4) fennhéjázó.