Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1906

31

Congrio panaszkodik az urára, András kovácsra, aki folyton a korcsmában ül, ahonnan neki kell napról- napra hazaszállítania s ilyenkor mindig bántalmazás a jutalma. „Most is élig búzám ki a korcsoma házból a torkig töltözőt részegest, bömböl, dudol, morgolódik, méreggel gőzőlb részegségit földig hánnya.... de itt van a kegyetlen részeges kancsó... Uram.

Faber. Te akasztó fára való! ravasz szolga, fekete hollok eledele.

Congrio. Uram mit parancsolsz.

Faber. Azt hogy akaszd fel magadot holnap délbe mindenek láttára.

Congrio. S osztán?

Faber. Nem fárasztod a hóhért, meg mented kötelességétől.

Congrio. De mi gonoszt cselekedtem?

Faber. Miért széditeted meg a fejemet egybe rontván, lábaimot meg tántorítottad; mért s e nem láthatok.

Congrio. (Igyál többet).

Faber. Se nem álhatok, amint illenék egy városi hires kovátshoz.

Congrio. A megüresitett poharaknak seregét vádold, jo Uram, melyeket egész nap emelgettél, nem engemet.

Faber. Én neked által akarom fúrni az agyad velejét... minden felől, hogy száz szemed lévén láthassad, melyik utón vezeted haza uradot ennekutánna.

Congrio. E féléket elégé tapasztaltam ennek előtte is, mikor egy ütéssel majt ki ütted mind a két szememet.

Faber (ducitur vacilans). Te hitetlen, csalárd szolga, most is el akarsz ejteni!