Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1906
32 Congrio. Ne kegyetlenkedgyék kérem, gyengébben eszetlenkedgyék uram keed. Fa bér. Szaporán hol a csónak, most mingyárt el merülök; már nevekedik a tenger. Congrio. Az agyad veleje úszkál amint látom a mustban; a józan okosság merül el benne. Faber. Már torkomig ér amint érzem. Congrio. Inkább hiszem a gyomrod bozdult fel a torkadra, s félek ne talán még itt az utzába kiáradgyon. Faber. (Prolabitur in terram). Ah már egészen el merülök. Congrio tűnődik magában, mit csináljon gazdájával. Megpróbálja felkelteni, de nem sikerül. Panaszkodik keserű sorsára s elbeszéli, mennyit kell szenvednie gazdája kegyetlenkedésétől, aki alig ad valamit ennie, de azért folyton veri és dolgoztatja. Elhatározza, hogy feljelenti gazdáját a királynál, aki városukban lakik s kegyes ember hírében áll. S ime alig végzi magánbeszédét, maga a király közeledik udvari embereivel, mire Congrio félreáll az útból. A király s kísérete meglátja András kovácsot a sárban, aki hatalmasan horkol. Próbálják felkölteni, de nem lehet, mert „mélyebben aluszik a meg aggot egérnélis“. Erre a király megparancsolja, hogy vigyék „ezt a kívánatos erdei nyulat“ a királyi palotába, mosdassák meg s fektessék a saját ágyába. Az udvari emberek (Cleobulus, Democles, Dc- milus) nem tudják felemelni a részeg kovácsot, segítségül hívják Stasimust is. Végül egy palástra henge- rítik s nagy nehezen haza viszik, s itt átöltöztetve a király nyoszolyájába fektetik. A megjelenő királynak jelentik, hogy parancsát teljesítették. A király meghagyja, hogy lessék meg a
