Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1903

54

A társadalom minden osztálya szolgáltathat jó regény - hőst. A tudományszomjas és az emberiség boldogulására törekvő tudósoktól kezdve, kiknek egyrésze bacilusokkal kísérletezik, vagy a régi iratatok' kibetüzésével, egy rég elfeledett író jó hírnevének megmentésével, problémák megfejtésével, vagy korszak alkotó felfedezéssel foglalkozik, le egész az egyszerű gyári munkásig, ki fárasztó munkája után, lelke vigasztalásául soeiálista iratok olvasása közben a bekövetkezendő nagy reformokról álmodozik.

Ilyeneknek hősökül való alkalmazása, már azon oknál fogva is, hogy működésüket e való életben is érdekkel kisérjük, biztosíthatják az írót, hogy választása helyes, ha azokat egy érdekes eszme vagy lélektani probléma képviselőjévé teszi.

Szabadakarattal biró emberek adják a hősöket, kiknek gyarlóságaik, hibáik és gyengeségeik is vannak. Méltán elvárjuk a költőtől, hogy hőse tiszteletet tudjon kelteni; ne hozza soha emberi méltóságával ellenkező helyzetbe, a mi bár az életben megtörténhetik, de a regényben a valószínűség lévén a határ vonal, az eszmeiség rovására esnék. Párhuzam a regény és eposz között c. fejezetben említettük, hogy papucs hősök vagy ingatag, csél-csap jellemek csak jellegzetesség szempontjából és a humoros regényben használhatók. A hős csak úgy kelt érdeklődést, ha hozzá hasonló környezetből válik ki, ha ellenfele ép oly nagy, mint ő. Az eposzi és drámai hősök csak méltó ellenfelekkel küzdenek. Hector Achiles, Szulejmán Zrínyi keze által pusztul el III. Richárdot nem egy közlegény, hanem maga Gossler győzi le. Hiba volna a regényírótól, ha ezen általános törvényt megsértené s a hős ellenfelét kicsinyes embernek tüntetné fel, mert ezzel érdeklődésünket kockáztatná.

Ha már a mű természetéhez és céljához képest kisebb jellemerősségű hőssel állítja is szembe a regény eszméjének hordozóját, tartson meg bizonyos arányt. Ezen arányt és szükségességét, szépen világítja meg Spielhagen, midőn a következőket írja: A főhős a regényben olyan, mint a kisebbített mértékegység, melyet a rajzoló a rajza alá illeszt; olyan mint a mérce, (staffage) a melyet festő alkalmas helyen azért állít fel közelben, hogy a tájképre fes-