Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1903
ft regény hőse és a jellemzés. „Minden regénynek egy főhőssel kell birnia, a kire közvetve vagy közvetlenül minden irányul, aki körül a regény többi személyei csoportosulnak, állást foglalva mellette vagy ellene. A regény hőse nem hajlíthatatlan, nem merev, hanem ő és társai simulékony, fejlődő jellemüek“. (Beyer Deutsche P. II. 132 §.) A regényhős legyen merész, nagy tettekre vállalkozó és azok véghezvitelére képes egyén. E szempontnak hódoltak a régi regényírók, midőn királyokat, hercegeket, főrangú urakat választottak regényük hőséül. Mai korban az ilyen fajta hősök tünedeznek, hisz az említett méltóságok teljhatalma, vagy hatalmaskodása, mely minden akadályt csellel, vagy erőszakkal eltudott hárítani, az egyén kivívott szabadságán és a törvény erején megtörik. Most már minden olvasó előtt világos, hogy a titokzatos félhomályba burkolt félistenek, szintén csak gyarló emberek. Ma már jórészt csak a fércregényeknek képezi hálás anyagát egy-egy fejedelmi-botrány. A mai társadalom munkabírása szerint becsüli az embert. Elmúlt az idő amikor egy fattyú herceget többre becsültek egy lángésznél. A társadalmi, politikai és vallási eszmék villongása, a munka, a tudományos kutatás s főleg újabb korban a lélektani rajzolatok feltüntetésére hősököt a közép osztály szolgáltatja. A költő, a hozzá hasonló társadalmi állásban levőket nap-nap után megfigyelése tárgyává teheti és így jellemüket hivebbeti festheti, mint példéul azon királyokét vagy hercegekét, a kiket legfeljebb csak a történelem világításánál ismerhetett meg.