Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1900
30 legyenek azt a rajongó szeretet, melytyel életében nemzetünk iránta viseltetett, azt a határtalan tisztelet, melylyel emlékét még haló porában is áldjuk és azt a szokatlan jelenséget, hogy még holta után is nevenapját ünnepeljük : vissza kell mennünk gondolatban az 1848—49-iki dicső napokat követő rémes időszakba. Egész Európa csak néma szemlélője volt a titáni harcznak, melyet nemzetünk jogai és szabadsága védelmében a törpe ellenségeken kívül az osztrák és orosz óriásokkal vívott. Mihelyt az utóbbi nemzetünk kezéből a fegyvert kicsavarta, védtelenül maradt hazánk vérfürdővé, temetővé és börtönné változott. A szellő fuvalmába özvegyek és árvák panasza és siralomhangja vegyült. A halál Sajó és Mohács után most harmadszor fenyegette nemzetünket. A rémes éjszakához hasonló ezen időszakban két nevezetes esemény történt, melyek nagy változások szülö-okaivé lettek. Az egyik az, hogy a magyar szent-korona előkerült rejtekhelyéből, az iszapos földből, hová a honfiúi aggodalom jobb idők reményével rejtette vala; a másik meg az, hogy Ausztria fiatal császárja forró szerelemre lobbant egy bajor herczegnö iránt, ki nemsokára védő- angyala lett jobb jövőt már alig remélő nemzetünknek. A sötét éjszaka valahára pirkadni kezdett. A vőlegény kivánatára a bájos menyasszony tanulmányozni kezdette Magyarország történelmét, s abban a pillanatban, midőn Ausztriába indult, hogy frigyet esküdjék I. Ferencz Józsefnek, 586 bilincs hullott le magyar politikai foglyokról. A magyar nők,
