Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1900

kik hazatérő férjeiket és fiaikat csókokkal halmozták el, áldották azt a frigyet, melynek sikerült emberi érzést vinni be a rideg politikába.

Férje oldalán nemsokára felkereste, meglátogatta országunkat, de azt tapasztalta, hogy Magyar- ország néma tartomány. Érzékeny lelke azonnal megértette a némaságban nyilvánuló nemzeti fájdalmat. Budapesten a nemzeti színház díszelőadásán a közönség „Éljen a király, éljen a haza“, lelkes kiáltására és a nyomába következett bajor néphymnusz hallatára könyek jelentek meg szemében, és a felszáradt könyek után Józsefstadt és Olmütz váraiban ismét 500 bilincs hullott a porba, melyek a magyar haza büszkeségeit tartották fogva. (Tudni kell, hogy akkor a magyarnak nem volt királya, hazáját pedig elnyelte Ausztria, s máig is a két fejű sas gyomrát fekszi Hungária.)

A végzet úgy akarta, hogy magyar földön ismerje meg a bánatot. Itt vesztette el első gyermekét. Budavárában feküdt ravatalon akis föherczegnö. Az ország, mely nem sokat törődött a császári fénynyel, átérezte és megosztotta a szülői bánatot. A felséges asszony felismerte a nemzet lovagias erényeit. Most már nemcsak történelmünket, hanem édes hazai nyelvünket is tanulni kezdette, és bekövetkezett az addig hallatlan jelenség, hogy egy osztrák császárné eredetiben olvasta Eötvös, Jókai regényeit, Vörösmarty, Arany és Petőfi verseit. Magyar társalgást vitt az udvari életbe, és reményt a hazafi szivekbe.

Már ez magában is elegendő lett volna, hogy bizalmat és szeretetet ébresszen a jövendő magyar királyné iránt, de határtalan fokozódott a bizalom és