Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1899

relmi bubánatában az utcán muzsikáltatja magát és magyarok azok is. kik a kérő szóra abba hagyják a mulatozást, hisz a szomszédban egy szegény asszony nagy betegen fekszik. A magyar népnek szűzies, tiszta családi életét aranyos zománccal vonta be, világszerte ismeretes vendégszeretetét, nyiltszivüsógót, beesületésséget, valamennyi erényét, de még bűnét is élénkbe tárja épen úgy mint a népköltészet.

Dalmotivumai is ugyanazok mik a népköltészeté.

„Szabadság, szerelem E kettő kell nekem“.

E két eszme az uralkodó motívum, de nem hiányzik a vallásos, a tréfás, ötletes, néhol pajkos hang sem. Nem csak a hangulat, a szín is ugyanaz mi a népköltészeté: mindenütt élet, levegő, szín, ragyogás, elevenség és üdeség a clair obseure legkisebb nyoma nélkül.

A mit a néptől, a népnek költészetéből tanult, azt megnemesitett formában visszaadta a népnek.

így tett Arany is. Ő róla is elmondhatjuk, hogy a nép szivébe mártott tollal irt.

Nagy ő minden télen, de én azt hiszem akkor a legnagyobb mikor a falusi porta légkörében mozog. Tiszta levegő, üde hangulat csap felénk, akácillat tölti be a levegőt, mesemondó ajkán bűbájos beszéd fakad, szelíd csendes humor, a népnek humora derűt terjeszt mindenfelé. Előttünk áll Toldi Miklós nemes alakja a maga egyszerű fönségével, előttünk az „Elsőlopás“ Imréje ki megtévesztette útját, de később Isten segítségével, meg a maga erejéből glóriában emelkedett ki a bűn sarából, előttünk a tündérmesék alakjai, s kérdem nem e mindenik egy-egy typusz a népből, s minden genrekép motívuma nem-e egy-egy darabka a népéletből.

„Engem is a bánat megviselve zordul Vigaszért hő lelkem a múltakba fordul.“

Igen, gyakran visszafordalt magyar népünk monda és regevilágához s onnan merítette eposzainak, elbeszéléseinek tárgyát, maga mondván azt, hogy ö az eposzi hitelt csak a nép tudalmában élő mondára szereti alapítani.- 91 —