Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1899

A nép költészetből mentette a Katalin, Kevebá/a, Szent László füve költői elbeszéléseit. Saját írásából tudjuk, hogy szinte rajongással szerette a hun-magyar mondakört, melyből nagyszabású müveket akart megalkotni. Fájdalom tervét nem vitte keresztül s csupán a Csaba mondához fogott, de be nem fejezte. S nemcsak tárgya a népköltészetből való hanem hangja is, hiszen mintha csak rég letűnt századoknak ihletett hegedőse dalolna oly egyszerű bübájjal szól hozzánk s érezzük, látjuk a homályos, ködös múltnak illatát, színét. A tréfás hangulatú népmesék köréből való a Jóka ördöge.

Nemcsak az a körülmény bizonyítja a népköltészetnek Arany költészetére való hatását, hogy tárgyát igen sokszor onnan merítette, hanem nyelvezetében előforduló tősgyökeres népi kifejezések fordulatuk, szólásmódok P. o.

„Ejnye hát hol járhat most a félsz benne. ?“

„Hagyjon fel kegyelmed kicsinyég a csókkal

„Nem rí oly erősen egy kicsit fikázott“.

„Madárlátta kenyér darabocskát lelne“.

„Valaha tán ő is hozzám édesedik“.

„Nincs a nagy vitéznek jdrtáni/i ereje“.

„Felült Lackó a béresek nyakára“.

Egész sorokat is vett át a népköltészetből. P. o.

„Harangoznak délre, de nem az ebédre“ és

„Harangoznak délre, de nem a misére“.

Petőfi mondása: „Hiába, a népköltészet az igazi költészet. Legyünk rajta, hogy ezt tegyük uralkodóvá“. . . . Aranynak is egész valóját betöltötte. Egyénisége egészen más volt, mint a Petőfié, a népköltészet hatása is más árnyalatban nyilvánult nála, de azért Arany is érdemes apostola a népköltészet terjesztésének. Ketten egymást kiegészítették.

Egyiknek rajongó, szenvedélyes költészete mellé jól illik a másik csendes, nyugodt, de mindig előkelő és tiszta hangja.

Jó sokáig fog az ő hatásuk tartani, jó sokáig fogják őket úgy emlegetni, mint az igazi, népies költészet két atyamesterét.

Temérdek azon költők és irók száma, kik e két tünemény után az ők készitete utón haladnak. A versirók közül