Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1899

47

A hazugnak gyámoltalanságát igy jellemzi: „A tiazu- got hamarább utói érik mint a sánta ebet“, s a hazugnak sorsát: „A hazugnak akkor sem hisznek, ha igazat mond“. A nagy hazugságot gúnnyal ostorozza: „Akkorát hazudott, majd elesett alatta“.

A magyar né]) bízott mindenkiben, azért sokszor csalódott. A csalódás szülte ezeket az óvó közmondásokat: „Meglásd kinek higyj“. „dói megnézd kiben bizz".

Népünk szereti a barátkozást és igaz, benső érzéssel ragaszkodik egy-egy rokon lélekhez, de újra csak csalódások árán rájött, hogy sok az álnok barát. Az ilyentől fél. „Nincs szebb dolog az állhatatos barátságnál". „Addig a barátság inig zsíros a konyha“. Rósz barát jellemzi az embert. „A madarat tolláról, az embert barátjáról ismerhetni".

A magyar nép vendégszeretete közmondásos, de nem szereti a tolakodókat. „Régen várt vendég kedvesebb“. „Hívatlan vendégnek ajtó mögött a helye".

A vendégszeretet bőkezűséggel jár. A fösvény itt is oly gyűlölt alak, mint a népmesékben. „Fösvénynél nincs vétek". „Fösvény maga sem mer eleget enni“. Átjött hozzánk aduvenális féle maró szatíra : „A fösvény éhesen megy a más világra".

Már Faludynál olvassuk: „Agazdag fösvény bővelkedve szűkölködik".

A magyar nép vérében van a jog és igazság iránti érzék. „A mi neked nem jó, másnak sem jó az“. „Ne bántsd a másét“. „Ne Ítélj, hogy ne ítéltessél“, „dó bíró felejti a komaságot“.

Rajong a szabóságért. „Legdrágább kincs a szabadság. Lángoló a haza szeretete. Oltárkép a haza, melyhez imádkozni jár. „Sokat élt, ki meghalt a hazaért“.

S mikor hekövetkezett ama szomorú korszak, hogy a nemzet hűtlen lett legdicsőbb fiaihoz, nem késett a népköltés, hogy megsuhogtassa a maga éles, gúnyos ostorát. „Nincs becse a hazafinak, csak a német gavallérnak".

A magyar nép hősiességét, vitézségét az egész világ elismerte, de ő maga is büszkén hivatkozik rá. „Nem gomba a vitéz, hogy minden ganéjban megteremjen".