Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1897

31

szemben s rokonszenvét a magyar népies irányhoz. „Kölcseyt e szerint, — a mennyiben a Kazinczy iskolájához tartozott, — nem fűzhette Berzsenyihez az Ízlés és elvek oly teljes azonossága, mint Kishez.“ (Angyal Dávid : „Berzseuyi Dániel.“ Figyelő V. 179.) Kölcsey bizonyára sokat levetkőzött később ezekből a tulságokból s hiszem, hogy, ha a ,recen- siokat1 akkor irja, a midőn önálló gondolkozásmódjával és kritikai talentumával némileg kiküldötte magát a németes irány tulságai közül, a midőn már Berzsenyi költői egyénisége is megállapodottabb, fejlettebb lett volna, megadhatta volna Bersenyinek — még annak életében — az elismerést s nem jutott volna neki annyi keserűség osztályrészül. Hiszen belátta ő maga, hogy kritikája méltán keserítette el Berzsenyit s ez vitte nemes lelkét arra, hogy olyan igazán lelke mélyéből fakadó szavakban adja meg az elégtételt az elhunyt költő szellemének a fölötte tartott emlékbeszédben. Hiszem azonban azt is, hogy Kisünkről irt bírálata másként hangzott volna 10—15 év múlva, s ha az érdemeket, a melyek Kisben megvannak, nem tagadhatta volna is meg tőle, bizonyára nem becsülte volna annyira túl a „philosophus költő“ értékét. Pedig hát nemcsak Kölcseynek volt ilyen kedvező véleménye Kisről: a kor írói és költői valameny- nyien nagy költőnek tartják ;• — Berzsenyi véleményét már ismerjük, szintúgy a Kazinczyót, a ki nem győzi eleget dicsérni barátját. Szolgáljon eklatáns bizonyságul Kaz. levelezése Kozma Gergelylyel, a melyet Kozma Ferencz közölt a Figyelő III. kötetében. Kozma itt maga is elismeréssel említi Kist s azt mondja : „Elég kár, hogy az annyi kedvességgel méltán fogadtatott Zaid eleibe tett metzéstől fösvényen kiméltetett a költség;“ majd meg: „Méltó sajnálani, hogy a Wieland Gratziáji fordítását Tdő Kis János ur maga nem folytatta, kivált, ha a másik nem talál olyan szerencsés fordító lenni, milyen az első lett volna.“ Kazinczy feleletéből aztán ezt olvashatjuk: „Osztán az írók nevei, jók és rosszak, egyvelegest, még pedig úgy, mintha a szerencse fazekában volnának együvé zárva: Kis János — quo nemo fatur dulcius — Gyöngyösi mellett; hátha ez a Gyöngyösi nem a Gömöri Vicispán, hanem a Tordai Leoniuus verseket