Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1897

13

laton, a melyre magát nem egy későbbi műfordítónk felküzdötte, hiszen ebben a kezdet nehézségei és a gyors munka, a melyre az anyag nagy terjedelme ösztönözte, akadályozták. Ő maga is megmondja, hogy a honi irodalom parlagon heverő földjét idegen virágokkal akarván beültetni, annyi szépet talált, hogy gyorsan kellett fordítania. És még sem tekinthetünk kicsinyléssel erre a munkásságra, mert irodalmunknak szüksége volt egy ilyen munkásra, a kit a teremtő-erő hiánya erre a térre utaljon. De hát olyan ese- kély-e a műfordító érdeme'? Nem ! és ezerszer nem ! Más nemzetiségű, más egyéniséget feltüntető, más irányú, sokszor jóval előbb élt költő álláspontjára helyezkedni s annak müvét úgy adni vissza, hogy az alakjával, hangjával, gondolat menetelével, jellegével teljesen hasonló legyen eredetijéhez, hogy az ne a fordító, hanem a szerző egyéniségének, korának és nemzetiségének jellegét viselje magán, vajmi nehéz feladat ! Ahhoz az szükséges, hogy valaki olyan odaadással, szorgalommal, türelemmel és gonddal tanulmányozzon egy irodalmat, a milyennel Kis János magát a latin és görög költészetnek szentelé. És elismeréssel kell szólnunk akkor, a midőn Kis János latin fordításait tárgyaljuk, mert igazán sikerült tevékenységgel állunk szemben és pedig legsikerültebbel ott, a hol nem teljesen szabadon, hanem a lehetőségig ragaszkodva az eredeti szöveghez, forditott. Egy- részrőlTibullus, Ovidius, Propertius,Cato, Juvenalis, Terentius, Persius, Flaccus, de leginkább Horatius, másrészről Pythagoras, Arisztoteles, Anaximenes, Longinus, Xenophon voltak, a kiket beható tanulmányozás tárgyává tett. 1811-ben jönnek először Horatius levelei Wieland magy. jegyzeteivel, majd a M. Tud. Társ. költségén Kazinczyval együtt adják ki 1833-ban; forditott később szatíráiból (I, 13, 6, II, 1,) ódáiból, költeményeiből, Terentius és Plautus vigjátékaiból. Mutatványok jelennek meg Cicero, Seneea és Eutropius müveiből. D. Június Juvenalis szatíráit 1829-ben adja magyarul. Tibullus (I, 1, 3, 6, 7, 10, II, 2, 8, 12, 14,), Propertius elégiái (I, 1, 2, 3,), Horatius-szemelvények, Ovidius Amores III, 14, magyar paródiája Toldi kiadásában, K. J. poétái munkáiban, látnak napvilágot, mig Ovidius „Elváltozásai“ a „Soproni