Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1896
fi önállóság forgott veszélyben, addig Erdélyben az idegen szokások fel kapása s a nemzetiek elhanyagolása miatt a nemzeti jellem volt kiveszőfélben. Mert itt a fejedelemség megszűntével nemcsak az idegen hatalom, hanem ezzel karöltve az idegen szokások és erkölcsök is elterjedlek, s míg amaz a nemzeti önállóságot (ette semmivé, addig ezek a nemzeti bélyeget fenyegették végső veszedelemmel. A római Cato szerencsésebb volt, mint az erdélyi. Amaz belátta, hogy korántsem oly nagy a veszedelem, minőnek látszott s meggyőződött arról is, hogy a római irodalom, tudomány és művészet felvirágzása csakis a görög segítségével történhetik, a mint ez tényleg be is következett. De az erdélyi semmi jót nem várhatott. Hiszen a nemzeti függetlenség elenyésztével csak a nemzeti nyelv, szokások és erkölcsök fentnrtása biztosíthatja a nemzet fennmaradását. Ezért emelte fel lángszavát az erdélyi Cato. Leírta a régi szokásokat, erkölcsöket, hogy az idegenszerűség liajhászásában szenvedő honfitársak emlékezetében felelevenítse ezeket s megmútassa, mennyire összeforrott ezekkel a nemzeti jellem; mintha jósszemeivel előre látta volna, mennyire kivetkőzik a nemzet a maga eredetiségéből. De kortársai nem akarták megérteni s ennek eredménye meg is látszott a tespedésen, mely a XVIII. században Erdélyt lenyűgözve tartó. Igazán érdemes ezen erdélyi Cato pályafutásának tan ulmány ozása.
