Katolikus Főgimnázium, Csíksomlyó, 1896

9 vajda;') holott tudjuk, hogy a »övezett hadjáratban Laczk András az erdélyi vajda, ki azonban a Hermann-nemzetség- böl származott.2) Apor szerint István fia Péter, ezé Sándor, kinek három fia közül kettő a Mike-leány elrablásának esett áldozatul s csak István maradt életben.3) Valószínűleg az ő ellenében jutott Sándor László 1360-ban Peselnek és Kászon birtokába.4) Már eddig látható, hogy a leszármazásban zavar van, mert az említett Egyedröi, István fiáról nem tud a hagyo­mány s e zavar még fokozódik. Apor szerint Istvánnak csak egy leánya van Helena, ki Burczia Apor Máténak, az Olasz­országba szakadt Aporok ivadékának, a felesége.5 *) Ámde egy 1479-iki oklevélben Apor István özvegye és lánya Helena, Mihácz Benedek felesége, szerepelnek,8 *) kik nem tartozhat­nak az említett Istvánhoz, hanem ennek hasonnevű fiához. Ennek gyermekei lettek azután István, ki 1506-ban az agyag­falvi gyűlésen szerepelt,7) Lakács és Borbála. István fiai István, László és Mihály; az előbbi építette a felső-torjai templomot 1516-ban, a második bécsi alvár- nagy.8) Mind a hárman kedves emberei Zápolya János erdélyi vajdának, ki azzal jutalmazta hűségüket, hogy a székely lázadásban részes Blaskó János és Imre, továbbá Becz Imre birtokait Szárazpatakon, Szent-Jánoson és Árokközi nevű helyen nekik adományozta.”) Ezen ajándékokért hívek is maradtak Zápolyához Ferdinánd ellen, mi miatt több birto­kukat veszítették el.10) 4) Apor munkái 9. 1. a) Gróf Lázár Miklós, Székely ispánok és alispánok a mohácsi vészig. Századok 1880. évf. 737., 738. II. 3) Apor munkái 9., 10. 11. 4) Beke Antal, Az erdélyi káptalan levéltára Gyula-Fehér- vártt, Történelmi Tár 18S9. évf. 703. I. r>) Apor munkái 10., 11. II. ") U. o. 100—103. II. 7) U. o. 17. 1. 8) U. o. 11., ló. II. ”) Báthori Zsiginond 1584-iki megerősítő oklevelében. U. o. 103—107. II. >») U. o. 19 1.

Next

/
Thumbnails
Contents